Egy hónap után véget ér a labdarúgó Európa-bajnokság, a döntőben a kiválóan futballozó spanyolok az elődöntőben már egész szépen játszó angolokkal csapnak össze.
A mérkőzésre 71 000 szurkolót engednek be a német főváros Olimpiai Stadionjába, és a szervezők szerint a másodlagos jegypiacoknak köszönhetően nagyjából 50 000 angol szimpatizáns foglalhat majd helyet a stadionban.
Az angol játékosok barátai és hozzátartozói ezúttal nem a sajátjaik között kapnak helyet, ugyanis korábban többször is előfordult, hogy "sörfürdőzésben" részesítették őket, így most a "semleges zónában" foglalnak majd helyet. Mivel a három évvel ezelőtti döntőt körülvevő botrányok emléke még élénken él mindenkiben, amikor is a Wembley-t megrohamozták a jegy nélküli szurkolók,
a német hatóságok egy úgynevezett "acélgyűrűt" hoznak létre a stadion körüli zöld területen, plusz több ellenőrzési pontot is felállítanak majd, hogy átvizsgálják a szurkolókat.
Egyébként Mark Roberts rendőrfőkapitány szerint eddig elég jól viselkednek a szurkolóik ezen a tornán, a nagyjából 200 000 Németországba utazott szimpatizánsból mindössze 66-ot kellett csak letartóztatni különböző kihágások miatt. Figyelembe véve a hírhedt angol huligánokat, ez tényleg egész jó arány.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.