Vágólapra másolva!
A Közép-Olaszországban pusztító hatalmas árvíz miatt elhalasztották a szombatra kiírt Bologna-AC Milan mérkőzést a Serie A 9. fordulójából.

A közép-olaszországi Emilia-Romagna tartományban dúló árvízhelyzet miatt Bologna polgármestere, Matteo Lepore már csütörtökön kijelentette, hogy a katasztrófahelyzet miatt nem engedi megrendezni a Stadio Renato Dall’Arában a hétvégi AC Milan elleni bajnokit, ahová a hírek szerint előzetesen mintegy 35 ezer szurkolót vártak.

Bologna FC v Parma Calcio 1903 - Serie A Enilive
Nem rendeznek bajnokit a hétvégén a Stadio Renato Dall’Ara stadionban
Fotó: NurPhoto via AFP

Claudio Fenucci, a Bologna vezérigazgatója elmondta, több épület is összedőlt a stadion környékén, a halasztás kapcsán pedig arra hivatkozott, hogy a lezárások és a stadion közvetlen környezetében kialakult helyzet közlekedési problémákat okozna. Ennek ellenére a milánóiak mindenképpen szerették volna lejátszani a találkozót. 

Bár a liga több lehetőséget is megvizsgált, köztük a zárt kapus mérkőzést, valamint, hogy semleges helyszínre, az Empoli stadionjában rendezi meg a találkozót, de végül a péntek délutáni rendkívüli ülésen ezeket az opciókat elvetették és hivatalosan is a halasztás mellett döntöttek

Az AC Milan elnöke, Paolo Scaroni csalódottságának adott hangot a döntés miatt.

A mérkőzés azért lett elhalasztva, mert véleményem szerint a polgármester érthetetlen döntést hozott, és megakadályozta, hogy még zárt kapuk mögött se tudjunk pályára lépni. Nem értem az okát, de tiszteletben tartjuk a polgármesteri rendeletet"

 – fogalmazott a milánóiak első embere.

A találkozó pótlásáról a későbbiekben döntenek a szervezők, de a Bajnokok Ligája szereplés miatt nehéz új időpontot találni, ugyanis mindkét csapat programja rendkívül zsúfolt. A hírek szerint felmerült annak a lehetősége, hogy karácsonykor pótolják a bajnokit, de sokkal valószínűbb, hogy csak a jövő év elején fogják.

Az olasz bajnokságban negyedik AC Milan legközelebb október 29-én lép pályára a Napoli elleni hazai rangadón. A hétvégi halasztás miatt viszont azon a találkozón eltiltás miatt nem játszhat Tijjani Reijnders és Theo Hernandez sem, így pedig máris érthető, miért ragaszkodtak a milánóiak a Bologna elleni meccs megrendezéséhez.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!