Londoni erődemonstráció az első félidőben
Álomszerűen kezdte a meccset az Arsenal, amely Martin Ødegaard révén már az ötödik percben megszerezte a vezetést. A 13. percben Bukayo Saka adott élesen középre, a gólvonalon menteni igyekvő Jayden Bogle viszont szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába sarkazta a labdát, majd szinte rögtön a második gól után jött Gabriel Martinelli megpattanós lövése, amivel már az első negyedóra után három góllal vezetett az Arsenal. Sok hazai szurkoló ezt követően csalódottságában elindult hazafelé.
Mikel Arteta irányításával az Arsenal már a 300. gólját szerezte a Premier League-ben, a spanyol szakember ehhez 161. mérkőzésre volt szüksége – csupán Pep Guardiolának (120 meccs), Jürgen Kloppnak (142 meccs) és Manuel Pellegrininek (149 meccs) sikerült kevesebb mérkőzés alatt elérnie ezt a mérföldkövet.
A tetemes előny birtokában sem állt le az Arsenal, a 24. percben Kai Havertz lőtte meg a negyediket, aminek külön érdekessége, hogy a német válogatott támadó a Premier League történetének 150 ezredik gólját szerezte.
Az első félidő hajrájában aztán Saka passza után Declan Rice gurított a hosszúba, így nagyon magabiztos, 5-0-s előnnyel mehetett szünetre Arteta csapata.
![Arsenal](https://cdn.origo.hu/2024/03/u8QwWVQ9pPYX0oueWh8pGxiczoDsTN5xfRyHK5bjghM/fit/1200/793/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJjNTUxYzI0OGIzNTQxZGJhZmQ1MWU5NGJmMGQzMGY1.jpg)
Fotó: AFP
A második félidőre csupán a gólkülönbség maradt az egyetlen kérdés. Az Ágyúsok végül a fordulás után sem álltak le, az 58. percben Ben White bombázott a kapu bal oldalába, beállítva a kiütéses, 6-0-s végeredményt.
Mikel Arteta csapata sorozatban hetedik győzelmét aratta a bajnokságban, és ebből negyedszer lőtt legalább öt gólt. A harmadik helyen álló Arsenal két pont lemaradással továbbra is üldözi Szoboszlai Dominik csapatát, a listavezető Liverpoolt.
Premier League, 27 forduló:
Sheffield United-Arsenal 0-6 (0-5)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |
Mindent egy helyen az Eb-ről
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17410067_auto_resized.jpg)
Fordulat történt a drogos magyar énekesnő ügyében
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17410507_auto_resized.jpg)
Megkérte a szívdöglesztő barátnője kezét a magyar válogatott focista
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17410683_auto_resized.jpg)
Lángokban áll Budapest - rohannak a tűzoltók
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17406621_auto_resized.jpg)
Több mint száz országban terjed a középkori járvány, riadót fújt a WHO
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17411563_auto_resized.png)
Átjáró a szellemvilágba? Félelmetesen fest Diana hercegné nyughelye a friss fotókon
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17410763_auto_resized.jpg)
„Ez az ország nem ezekre a hőhullámokra lett beállítva” – Zacher Gábor kíméletlenül őszintén nyilatkozott a Mandinernek
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17411357_auto_resized.jpg)
Bűnösnek találták a vesztegetéssel vádolt Bob Menendez demokrata párti amerikai szenátort
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17411489_auto_resized.jpg)
Érdekes extrákkal jön a megfizethető Nokia utód okostelefon
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17411056_auto_resized.jpg)
Világsztár csatárt igazolhat a Fradi
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17409570_auto_resized.jpg)
Melleit kitolva nézegette a delfineket Bódi Sylvi - fotó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17411060_auto_resized.jpg)
Dögös szőke DJ-vel töltött egy egész éjszakát Szoboszlai Dominik
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17411167_auto_resized.jpg)