A Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő Borussia Dortmund az utolsó helyen álló Darmstadt elleni győzelemmel zárta a Bundesliga idei szezonját. Ezen a meccsen játszotta utolsó bajnokiját a Dortmund legendája, Marco Reus, aki nem rég bejelentette, hogy 12 év után elhagyja a klubot az idény végén. A 34 éves játékos az idei szezonban már nem számított alapembernek Edin Terzic csapatában, de ezúttal a kezdőben kapott helyet.
A búcsúmeccs pedig nem is sikerülhetett volna jobban, ugyanis egy látványos szabadrúgásgóllal és egy gólpasszal vette ki a részét a 4-0-s győzelemből. Reust a 82. percben cserélték le, hogy a szurkolók méltóképpen elköszönhessen tőle. A dortmundi B-közép, vagyis a Sárga Fal felállva tapsolt a búcsúzó legendának, csapattársai pedig díszsorfalat álltak neki, ahogy lejött a pályáról.
A dortmundi szurkolók egy hatalmas élőképpel is köszöntötték a búcsú klasszist, amelyen a következő felirat állt: „A neved egyet jelent a klubhűséggel – köszönünk mindent, Marco!".
Sérülései miatt a világ egyik legpechesebb focistájának tartott Reus hálája jeléül meglepte a meccs után a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának legnagyobb szurkolói csoportjának, a Südtribüne Dortmundnak a tagjait, ugyanis a német sztárfocista több ezer szurkolónak állta a meccs utáni sörét. Reus egy cetlit hagyott a stadion közelében lévő kocsmában, amelyen köszönetet mondott a szurkolóknak.
Köszönök mindent! A búcsúsört én állom. A ti Marcótok".
Reus összesen 428 tétmérkőzésen 170 gólt szerzett és 131 gólpasszt adott a Dortmund színeiben, kétszer nyerte meg a Német Kupát az együttessel, valamint Bajnokok Ligája-döntőt játszott. Utóbbira még idén is lehet esélye, ugyanis a Paris Saint-Germain kiejtéséve bejutott a sorozat londoni fináléjába, ahol majd a Real Madrid lesz a BVB ellenfele.
Marco Reus 2014-ben egy utolsó pillanatban összeszedett súlyos sérülés miatt maradt ki a németek világbajnoki keretéből, de a társak az ő mezével is ünnepelték a világbajnok sikert Brazíliában. 2022-ben is jó eséllyel ott lett volna a vb-keretben, de a katari tornáról is lemaradt, ezúttal egy elhúzódó bokaprobléma miatt.
Kapcsolódó cikkek:
Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 34 | 28 | 0 | 6 | 89-24 | 65 | 90 | D D GY GY GY |
2. | VfB Stuttgart | 34 | 23 | 7 | 4 | 78-39 | 39 | 73 | V D GY GY GY |
3. | Bayern München | 34 | 23 | 8 | 3 | 94-45 | 49 | 72 | GY GY V GY V |
4. | RB Leipzig | 34 | 19 | 7 | 8 | 77-39 | 38 | 65 | GY GY D D D |
5. | Borussia Dortmund | 34 | 18 | 7 | 9 | 68-43 | 25 | 63 | D V GY V GY |
6. | Eintracht Frankfurt | 34 | 11 | 9 | 14 | 51-50 | 1 | 47 | GY V V D D |
7. | Hoffenheim | 34 | 13 | 14 | 7 | 66-66 | 0 | 46 | GY V D GY GY |
8. | Freiburg | 34 | 11 | 14 | 9 | 45-58 | -13 | 42 | D V D D V |
9. | Werder Bremen | 34 | 11 | 14 | 9 | 48-54 | -6 | 42 | GY GY D D GY |
10. | FC Heidenheim | 34 | 10 | 12 | 12 | 50-55 | -5 | 42 | V GY D D GY |