Vágólapra másolva!
Mint ismert, a Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re verte hazai pályán a Nyíregyházát az OTP Bank Liga 6. fordulójában. A találkozón mutatkozott be a címvédőnél Stefan Gartenmann, aki debütáló meccsén szépségdíjas gólt szerzett fejjel. A dán védő a meccs után boldogan értékelt.

Stefan Gartenmann a találkozót követően elmondta, álmodni sem mert volna ennél szebb debütálásról a Ferencvárosban. 

Stefan Gartenmann
Stefan Gartenmann góllal debütált a Fradiban
Fotó: fradi.hu

Stefan Gartenmann álmondi sem mertem, hogy góllal debütál

A debütáló dán játékos mellett azai oldalon Varga Barnabás volt eredményes büntetőből, míg a Nyíregyháza szépítő góéját Kovácsréti Márk szerezte.

"Boldog vagyok, hogy megnyertük a mérkőzést, de kicsit frusztrált is vagyok, amiért nem zártuk le korábban a találkozót. Álmodni sem mertem volna róla, hogy az első mérkőzésen gólt szerzek ebben a stadionban. Ez egy különleges pillanat számomra,

különösen védőként. Nem sokszor adatik meg, hogy gólt szerezzek. Ráadásul az, hogy rögtön az első találkozómon, ebben a gyönyörű arénában sikerült, az óriási érzés. Jó érzés, ha a sok munka és edzés a csapattal kifizetődik a meccsen. Még többet kell dolgoznunk!" - mondta Stefan Gartenmann a FradiMédának adott nyilatkozatában. A dán védő hozzátette, nagyon jól érzi magát a Fradinál, amely egy remek klub, kiváló játékosokkal.

"Ha tudjuk folytatni a sorozatunkat a bajnokságban, akkor valami emlékezeteset alkothatunk, de nemcsak a hazai porondon, hanem a nemzetközi mérőzéseken is. 

Csak azt szeretném, hogy megnyerjük a mérkőzéseinket, és hogy Európában is nagy meccseket játsszunk.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!