A Tottenham – amely csütörtökön a Ferencváros ellen lép pályára a Groupama Arénában – már a 3. percben megszerezte a vezetést Brennan Johnson góljával, majd a 42. percben Bruno Fernandes kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a hazaiak, mai gyakorlatilag el is döntötte a meccs sorsát.
Az angol Sky szakértőjeként dolgozó, korábbi Premier League-játékvezető, Dermot Gallagher szerint nem kellett volna pirosat adni a Manchester United csapatkapitányának, aki James Maddison lábát találta el, amiért azonnal pirosat kapott.
„Szerintem a játékvezető nem látta, nem láthatta az ütközést. Ez egy sima ütemtévesztés volt, de lehetett másképp is látni. Az elfogadhatóbb döntés a sárga lap lett volna” – mondta Gallagher.
Sue Smith, a csatorna másik szakértője szerint sem ért pirosat az eset. „Nem volt piros. Megcsúszott és a sarkával érte el az ellenfelét. Nem volt benne erő, nem veszélyeztette az ellenfelet. Egyértelműen nem piros lap. Legfeljebb sárga” - mondta.
Győzelmével a Tottenham feljött a tabella nyolcadik helyére, míg Erik ten Hag három meccs óta nyeretlen csapata visszacsúszott a 12. pozícióba.