A női curlingesek kezdték legkorábban a napot Szocsiban, jelenleg három mérkőzés zajlik:
Kanada Japánnal, Kína Svédországgal, Nagy-Britannia pedig a Koreai Köztársasággal játszik.
Szocsiban ma összesen hét aranyérmet osztanak ki, és hét magyarért szoríthatunk. A részletes programot itt találja.
Berecz Anna és Miklós Edit révén két magyar is érdekelt a női sízők szuperóriás-műlesikló számában. A pályán egészen nehézre sikerült, az első nyolc indulóból például hét nem ért le.
Nyolcan értek célba eddig a női szuperóriás-műlesiklásban, és az osztrák Nicole Hosp vezet, aki a svájci Fabienne Sutert taszította le az élről.
A liechtensteini Tina Weirather nem indult el női szuperóriás-műlesiklásban, miután nem épült fel egy edzésen elszenvedett sérülésből.
Anna Fenninger 66 századdal gyorsabb volt, mint Hosp, így ő állt az élre, az első két helyen osztrák sízőnő található.
A svájci Lara Gut 1:26.25 perces időt síelt, amivel a dobogóra felfért, jelenleg ő a harmadik Fenninger és Hosp mögött.
A csehek hokicsapatának veterán sztárja, Jaromir Jagr a 42. születésnapját ünnepli, és egy nagyon mutatós tortát kapott a társaktól. A süteményt itt nézheti meg.
A női szuperkombinációban aranyérmes Maria Höfl-Riesch a pálya egyik szakaszán rontott, de így is odaért a második helyre. Riesch előtt hirtelen feltűnt egy pályamunkás, de nem lett baj a váratlan látogatásból.
Három mérkőzés véget ért a curlingtorna női selejtezőjében: a britek 10-8-ra győztek Dél-Korea ellen, ezzel zsinórban harmadszor nyertek, Kína 7-6-ra verte a svédeket, Kanada pedig 8-6-ra Japánt.
Nagyon úgy néz ki, hogy Anna Fenninger lesz az olimpiai bajnok a női szuperóriás-műlesiklásban, a klasszisok ugyanis már mind lejöttek.
Két mérkőzés kezdődik a szocsi hokitornán, a nőknél a finn-svéd mérkőzés tétje az elődöntő, a férfiaknál az olimpiai újonc szlovénok, akik az oroszok ellen nagyon jól tartották magukat, az USA-tól nagy pofont kapott szlovákokkal találkoznak az A csoport második fordulójában.
Akinek szerencséje van, az egy olimpiai bajnokba belefuthat Szocsiban. Így történt ez azzal a lánnyal, aki az első aranyat nyerő amerikai hódeszkással, Sage Kotsenburggel fotózkodott.
A svéd hokiválogatott tagjai teljes felszerelésben buszoztak az edzés helyszínére. A képet itt nézheti meg.
A lesiklásban a történelmi hatodik helyet elérő Miklós Edit a szuperóriás-műlesiklásban is jól ment, 1:27.87 perces idejével a 15. helyre ért oda.
Gombos Károly sílövő szerint az ígéretekkel ellentétben nem zöld a szocsi téli olimpia.
"Tetszik az olimpia, de van, ami nem olyan, mint amilyennek ígérték. Például egyáltalán nem figyeltek oda a környezetvédelemre, pedig azt hangoztatták, hogy zöld olimpia lesz" - mondta a 32 éves versenyző.
Példákat említve azt emelte ki, hogy bántóan sok erdőirtást látott az építkezések nyomán, illetve a buszok legtöbbször egy-egy személyt szállítva, kihasználatlanul közlekednek egyik helyről a másikra.
Az első olimpiáján szerepelt Gombos Károly két számban indult: a múlt szombati nyitónapon a 10 kilométeres sprintszámban 79., míg csütörtökön a 20 kilométeres egyéni versenyben 88. lett.
Jelenleg a 27. helyen áll Berecz Anna, aki 1:33.07 perc alatt teljesítette a pályát.
Ez már jó ideje eldőlt, és bár a verseny hivatalosan még tart, azért rögzítsük: az osztrák Anna Fenninger győzött szuper-óriásműlesiklásban. A második a német Maria Höfl-Riesch lett, a bronzérmes a szintén osztrák Nicole Hosp.
A magyarok közül Miklós Edit a 15., Berecz Anna a 27. helyen zárt.
A kanadai válogatott a hatodik mérkőzését is megnyerte a téli olimpia nőicurling-tornájának szombati játéknapján.
eredmények, női curling, selejtező:
Kanada - Japán 8-6
Kína - Svédország 7-6
Nagy-Britannia - Koreai Köztársaság 10-8
Az állás: 1. Kanada 6 győzelem/0 vereség, 2. Svédország, Kína, Nagy-Britannia 4/2, 5. Oroszország, Svájc 3/3, 7. Japán, Koreai Köztársaság 2/4, 9. Dánia, Egyesült Államok 1/5
A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe.
Sem az elődöntőbe jutásért zajló finn-svéd női, sem a szlovák-szlovén férfi hokimeccsen nem esett gól az első 20 perc után.
13.30-kor kezdődik az Egyesült Államok-Oroszország hokirangadó, amelyen a hazaiak kapuját Szergej Bobrovszkij, az amerikaiakét Jonathan Quick védi majd.
A szombati versenynap első három érmese összeállt egy fotó kedvéért. Balra a szuper-óriásműlesiklás ezüstérmese, a német Maria Höfl-Riesch, középen az aranyérmes Anna Fenninger, jobbra a bronzos Nicole Hosp. A kép itt nézhető meg.
Megszületett a nap első hokigólja: a finn női csapat Venla Hovi góljával szerzett vezetést a svédek elleni negyeddöntőben. A szlovén-szlovák férfi csoportmeccs továbbra is 0-0.
Komoly kis bunyó tört ki a finn-svéd női negyeddöntőn a szocsi hokitornán, végül mindkét csapatból egy-egy játékos kapott kettő plusz kétperces büntetést.
Az olimpia egyik kabalafigurája egy járműbe próbált beszállni, de ez végül a nagy feje miatt meghiúsult. A malőr itt nézhető meg fotón.
A záró harmadban Szlovénia egy emberelőny után a sajnos a magyar válogatott által is jól ismert Rok Ticar góljával megszerezte a vezetést Szlovákia ellen.
Az előzetesen tervezett 2453-ból már 1799 doppintesztet elvégeztek a szocsi téli olimpia szombati versenynapjáig, és eddig egyetlen vér- vagy vizeletminta sem hozott pozitív eredményt.
Arne Ljungqvist, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) főorvosa szerint kicsi az esély arra, hogy valamelyik sportoló tiltott szert használjon az oroszországi játékokon anélkül, hogy lebukna.
"Azt mondtuk a sportolóknak, ha doppingolnak, előbb, vagy utóbb megtaláljuk őket" - jelentette ki az olimpia orvosi bizottságának svéd vezetője szombaton.
Anna Borgqvist emberelőnyös góljával a harmadik harmad elején egyenlített a svéd nőihoki-válogatott a finnek elleni negyeddöntőn.
A harmadik harmad közepén fél perc alatt Tomaz Razingar és Anze Kopitar is betalált, így a szlovénok már 3-0-ra vezetnek Szlovákia ellen a hokitorna 2. fordulójában.
Lina Wester a harmadik harmad 6. percében a svédeknek szerzett vezetést a nőihoki negyeddöntőn, de a finnek mindössze 12 másodperccel később Emma Nuutinen révén válaszoltak, így most 2-2 az állás.
"Szerettem volna megint a legjobb tízbe kerülni, de nem vagyok elégedetlen ezzel a hellyel sem. A pálya felső szakasza most sem sikerült jól, hibáztam azon a részen" - mondta az MTI-nek Miklós Edit, aki 15. helyen végzett szuper-óriásműlesiklásban, és aki kedden még az óriás-műlesiklásban áll rajthoz.
"Engem nem zavart ez a nagy meleg, de a pálya végén, ahol nagyon sokan kiestek, talán túl óvatos voltam. Ahogy lesiklásban, úgy most is lehetett volna jobb a menetem, ezért nem vagyok elégedett az időmmel" - értékelt Berecz Anna, aki a 28. helyen zárt szuper-óriásműlesikásban.
Bár Szlovákia 18 másodperccel a vége előtt szépíteni tudott Tomas Jurco révén, Szlovénia 3-1-re győzött a férfijégkorong-torna 2. fordulójában, amivel megszerzete első sikerét a téli olimpiákon. Hogy ez mekkora diadal? Szlovákia 12 NHL-es játékossal érkezett, míg a szlovénok részéről csak a Los Angeles Kings zsenije, Anze Kopitar játszik a tengerentúlon.
Svédország a harmadik harmad utolsó perceiben két gólt is szerzett, és végül 4-2-re győzött Finnország ellen a nőijégkorong-torna negyeddöntőjében. A svédek ellenfele az Egyesült Államok lesz az elődöntőben.
Sífutásban a női 4x5 km-es váltók versenyét rendezik ma. A nagy favorit a norvég csapat, de a svédek is odaérhetnek az első helyre.
Egy órával előbbre hozták a férfi alpesi sízők vasárnapi szuper-óriásműlesikló versenyét. A viadalra eredetileg helyi idő szerint 11 órakor került volna sor, ám a tavaszias időjárás és a vasárnapra várható esőzés miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy már 10-kor elindítják a versenyt.
Ez azt jelenti, hogy vasárnap magyar idő szerint 7-kor rajtol majd el az első síző a férfi szuper-G-ben.
Bár az imént még azt írtuk, a norvégok a nagy favoritjai a 4x5 km-es női váltónak a sífutóknál, jelenleg a a finnek és a svédek vannak elöl, akikre tapadnak a németek, a norvégok pedig kissé lemaradtak.
A Twitteren olvasható reakciókból úgy tűnik, sokan most döbbentek rá, hogy Szlovéniának jó kis hokiválogatottja van. Ami tény, az országban mindössze egy profi csapat működik, az EBEL-ben szereplő Olimpija Ljubljana, összesen tíz hokicsarnok van, és Anze Kopitar személyében egy olyan játékossal büszkélkedhetnek, aki az NHL-ben terelgeti a korongot.
Heidum Bernadett bejutott az elődöntőbe a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában.
A januári Európa-bajnokságon ezen a távon ezüstérmes versenyző másodikként ért célba selejtezős futamában a holland Jorien Ter Mors mögött, ezzel alanyi jogon ment tovább.
A szám másik magyar indulója, az Eb-n bronzérmet nyert Kónya Zsófia az utolsó selejtezős futamban szerepelt, de elesett, ezért ötödikként zárt, s búcsúzni kényszerült.
A selejtezős futamokból az első három helyezett jutott tovább az elődöntőbe, amelyet magyar idő szerint 12.15-től bonyolítanak le.
Az utolsó váltás után ez a sorrend a női 4x5 km-es sífutóváltóknál: Finnország, Németország, Svédország, Lengyelország, Norvégia. A finnek előnye majdnem hat másodperc. Kiderül, elég lesz-e.
A szlovén védők nem kímélték a Florida szlovák csatárát, Tomas Kopeckyt. A jelenetet itt nézheti meg.
A svédek sífutóváltójának utolsó embere, Charlotte Kalla óriásit hajrázik, és 800 méterrel a vége előtt utolérte az élen fej fej mellett csatázó finn-német párost.
Hihetetlen, amit a svédek utolsó embere produkált, Charlotte Kalla 25 másodperces hátrányból indult neki a záró 5 kilométernek, de őrült tempóban indult el, és végül behozta csapatát az első helyre. A finnek lettek a másodikak, a németek a harmadikok. A favorit norvégok ötödikként zártak.
Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor sem jutott be az elődöntőbe a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában.
Liu az első negyeddöntős futamban kapott helyet, és az előzetes várakozásoknak megfelelően nem bírt dél-koreai, kínai, amerikai és kanadai riválisával, igaz, utóbbit azért sikerült megelőznie, így a negyedik pozícióban ért célba, de ez kevés volt a továbbjutáshoz.
Knoch a második futamban állt rajthoz, és bár valamivel gyengébb ellenfelekkel kellett megküzdenie, mint honfitársának, szinte végig a negyedik helyen haladt, a célba pedig ötödikként ért be. A futamokból az első két helyezett jutott be a kora délutáni elődöntőbe.
A svédek új hősnője, Charlotte Kalla az első, aki három érmet nyert Szocsiban. A 4x5 km-es váltóban szerzett arany előtt már a 10 km-es klasszikus stílusú és a 15 km-es üldözéses versenyben is ezüstérmes lett.
Holland, litván, olasz, orosz és japán ellenfele van az Eb-ezüstérmes Heidumnak. Az első kettő jut tovább a döntőbe.
Öt kör van hátra, egy ellenfél elesett, Heidum egyelőre második.
Az utolsó néhány körben már nem bírta tartani a holland és az olasz ellenfél tempóját, így végül harmadik a futamában Heidum, és így a B döntőben folytathatja majd.
Egy hét telt el a téli játékokból, de az biztos, hogy Elise Christie-nél keresve se találhatnánk pechesebb sportolót. A britek rövidpályás gyorskorcsolyázója 500 méteren ugyan a második lett, de végül egy tömegbukás okozójaként diszkvalifikálták. Szombaton 1500-on indult, ezúttal megnyerte az előfutamát, de mivel nem a felfestett célvonalon, hanem mellette halad át, ismét kizárták.
"Nagyon megviselt a döntés" - nyilatkozta a 23 éves sportoló, aki már Twitter-oldalát is törölte, ugyanis korábban rengeteg kellemetlen üzenetet kapott.
Utoljára az 1960-as Squaw Valley-i téli olimpián fordult elő, hogy svéd nőisífutó-váltó olimpiai bajnok legyen. Akkor 3x5 km-en az Irma Johansson, Britt Strandberg, Sonja Ruthström-Edström összetételű egység győzött a szovjetek és a finnek előtt.
Charlotte Kalla szocsi teljesítményére azonban alig találni szavakat, nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki öt kilométeres távon 25 másodperces hátrányt ledolgozzon. "Amit Charlotte az utolsó szakaszon produkált, az brutális volt. Még soha nem láttam ehhez foghatót" - mondta a svéd Expressen lap szakértője, a háromszoros világbajnok, olimpiai harmadik Per Elofsson. Mattias Persson szövetségi kapitány csak annyit mondott: "Ez teljesen beteg!"
A verseny részleteiről itt olvashat.
Két kanadai és egy amerikai végzett Heidum Bernadett előtt a B döntőben.
A 22 éves kínai Csu, a táv világcsúcstartója győzött a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében. A hétfős döntőben hárman is kicsúsztak, Csu viszont jól taktikázott, és végül egyértelmű győzelmet aratott. Az ezüst a koreai Simé lett, a bronz az olasz Fontanaé.
A férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számának B döntőjében a kizárások miatt mindössze ketten indultak, és a párbajt a kínai Han nyerte az orosz Elisztratov előtt.
Az A döntőben összesen heten indultak a nőknél 1500 méteren, de a kínai Li nem ért célba, a koreai Kimet pedig kizárták, ami azt jelenti, hogy a B döntőben negyedik Heidum Bernadett kilencedikként zárt.
Az oroszok honosítottak a koreai Ant, aki 2006-ban három aranyat nyert, és most ismét olimpiai bajnoknak mondhatja magát, miután megnyerte a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyét. Mögötte egy igazi orosz, Vlagyimir Grigorjev lett a második, a holland Sjinkie Knegt pedig a harmadik.
Már zajlik a férfijégkorong-torna A csoportjának rangadója, az orosz-amerikai meccs, az első harmadból pár perc van hátra, de gól még nem esett.
Az amerikai-orosz hokirangadón nem esett gól az első harmadban. Az oroszoknak a női csapatuk is jégen van, de a svájciak vezetek ellenük 1-0-ra a negyeddöntőben.
Mintha ezt sugallná az amerikai Ryan Callahan mozdulata, aki az orosz Jevgenyij Medvegyevet fegyelmezte. A meccs itt nézhető meg.
Szombati, hetedik fordulóbeli győzelmével éllovas maradt a kínai és a svéd csapat a szocsi téli olimpia férficurling-tornáján, a britek ugyanakkor kiszorultak az élbolyból a kanadaiaktól elszenvedett vereségük miatt.
eredmények:
Kína - Oroszország 9-6
Svédország - Németország 8-4
Kanada - Nagy-Britannia 7-5
Svájc-Dánia 9-3
Az állás: 1. Kína, Svédország 6 győzelem/1 vereség, 3. Nagy-Britannia, Kanada 5/2, 5. Norvégia 3/3, 6. Egyesült Államok 2/4, 7. Dánia, Oroszország, Svájc 2/5, 10. Németország 1/6
A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe.
Megszerezte a vezetést az orosz jégkorong-válogatott az amerikaiak ellen, Dacjuk kapott egy mesés indítást, két védő között betört, majd úgy lőtt gólt, hogy a bal kapuvas is besegített neki. A bíró videózott az eset után, de nem volt mit megnézni, bent volt a korong.
Ezt mondta Anze Kopitar, a történelmi győzelmet arató szlovén hokiválogatott NHL-es klasszisa. A meccs utáni reakciókat itt olvashatja.
Cam Fowler korábbi focista névrokonát, Robbie Fowlert másolva korcsolyával juttatta a korongot az orosz kapuba, de mivel nem volt szándékos a rúgómozdulat, így megadták a gólt. Az amerikaiak egyenlítőgólja emberelőnyből született.
A gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában induló Nagy Konrád megnyerte a futamát a német Lehmann ellen. Nagy 1:48.12 perces ideje jelenleg az ötödik helyhez elég. Az élen a holland Groothuis áll, aki szerdán 1000 méteren már nyert egy aranyat.
Ezen a linken nézheti meg a gólt, amely azt eredményezte, hogy két harmad után 1-1-re áll az orosz-amerikai hokicsúcs.
Húsz versenyző ment le eddig a férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában, és Nagy Konrád egyelőre a hatodik helyen áll. Továbbra is a holland Groothuis áll az élen.
Megint Radulov kétperces büntetése alatt szereztek gólt az amerikaiak, ezúttal Pavelski lőtt látványos gólt kapásból a kapu jobb oldalába. Tíz perc van még hátra.
Vesztésre áll az orosz férfihoki-válogatott, a női pedig ki is kapott. Svájc 2-0-ra győzött, és így bejutott az elődöntőbe, ahol Kanadával találkozik majd.
A svájci nőijégkorong-csapat kapusa, Florence Schelling mind a 41 lövést hárította az oroszok ellen, ami szenzációs teljesítmény. Óriási szerepe van abban, hogy a csapata bejutott az elődöntőbe.
Emberelőnyős góllal válaszoltak az oroszok, Radulov takarta a kilátást Quick előtt, Dacjuk lövése pedig besurrant a kapus lábvédői között. Ez volt az orosz csapatkapitány második gólja ma.
Mark Tuitert 1:45.42 perces időt repesztett, ezzel ő az új éllovas 1500 méteren. Nem fogják kitalálni, de ő is holland. Nagy Konrád jelenleg a 12. helyen áll.
Tyutin a kék vonalról lőtt ordas nagy gólt, de a kapu nem volt a helyén, elmozdult, így a bíró videózás után nem adta meg a gólt. Maradt a 2-2.
A szibériai Cseljabinszk térségében egy éve lezuhant meteorit darabkáival díszített aranyérmeket osztanak a szombati győzteseknek.
A cseljabinszki régióban található híres zlatousztovszki gyárban művészi gravírozással, arany és ezüst felhasználásával készített érmékből összesen 50 darab készült. Ezekből most tizet adnak át a szombati versenyeken első helyezést elért sportolóknak.
Az égitest nyolc kilogrammos darabját kiállították a játékok helyszínén, a szurkolók házában, és azt egészen az olimpia végéig megtekinthetik az érdeklődők.
Natalja Gricaj, a cseljabinszki régió kulturális minisztériumának munkatársa az NTV orosz televíziónak arról beszélt, hogy a téli olimpián kiállított meteoritdarabot megtekintő külföldi látogatók, sportolók és szurkolók elmondták, mekkora izgalommal követték figyelemmel az égitest lezuhanását és örömmel értesültek arról, hogy annak nagy darabjai nem a több mint egymillió lakosú szibériai nagyvárosra estek.
A meteorit tavaly február 15-én hatolt be a Föld légkörébe, és a Moszkvától 1500 kilométerre keletre fekvő Cseljabinszk felett 30 kilométeres magasságban hatalmas robbanások kíséretében darabjaira hullott, majd a földbe csapódott. A legnagyobb, féltonnás darabot októberben emelték ki a Cseljabinszktól 78 kilométerre nyugatra található Csebarkul tóból. A lökéshullámok következtében majdnem 5 ezer épület ablakai törtek be, és több mint 1500 ember megsérült a szilánkoktól Cseljabinszkban.
Eddig három holland állt az élen a férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében, de ez már a múlté. Jelenleg a kanadai Morrison vezet, Tuitert maradt meg a holland trióból, és a norvég Bokko a harmadik.
60 perc alatt 2-2-re áll az orosz-amerikai hokirangadó, mindkét csapat egy-egy pontot, és a hosszabbításban dőlhet el, ki kap még egyet.
A hosszabbítást egy áthúzódó kiállítás miatt fórban kezdhették az amerikaiak, de nem tudtak mit kezdeni abban a fél percben. Azóta mindkét csapat 4 mezőnyjátékossal van a jégen, mert a hosszabbításban eggyel csökkent a létszám.
Az 5 perces hosszabbításban nem esett gól, így jönnek a büntetők. Mindkét csapatból három-három játékos próbálkozhat majd.
Az Eb-bronzérmes lengyel Brodka már biztosan bronzérmes a férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében, de ebből még arany is lehet, ha az utolsó két induló rosszabbat megy az 1:45.00 perces időnél.
A lengyel Zbigniew Brodka az olimpiai bajnok a gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában. A lengyel mindössze három ezreddel előzte meg a holland Koen Verweijt. A bronz a kanadai Denny Morrisoné.
Az oroszok mindkét büntetőt elrontották, Malkin és Dacjuk is kihagyta.
A harmadik párban Pavelski rontott, Kovalcsuk azonban túljárt Quick eszén, megy tovább a büntetőpárbaj.
Kovalcsuk rontott, Oshie szintén, aztán Dacjuk belőtte, majd Oshie is. Nem akar véget érni.
Kovalcsuk hihetetlen szemtelenül lőtte a büntetőt, szinte átemelte a kapust. A másik oldalon Oshie negyedszer lőtt, és harmadszor volt eredményes.
A nyolcadik párban Oshie úgy döntötte, legyen vége, és Kovalcsuk rontása után hatodik kísérletéből negyedik gólját szerezte. Ezzel 3-2-re győzött az USA.
Már a hetedik forduló kezdődött a női torna selejtezőjében, ezek a meccsek zajlanak jelenleg:
Egyesült Államok - Svédország
Kanada - Oroszország
Nagy-Britannia - Svájc
Dánia - Kína
Még egy futam van hátra a fejjel előre csúszó szkeletonosoknál, három kör után az orosz Alekszander Tretyakov vezet, előnye fél másodperc a lett Martins Dukurs előtt.
Oshie a büntetőpárbajban hatszor lőtt, és ezek közül négyből gól lett, az utolsó egyben el is döntötte az oroszok elleni meccset. Itt nézheti meg a mindent eldöntő büntetőről készült képet.
Hatórás, sikeres műtéten esett át a hatalmas bokás miatt gerinctörést szenvedett Maria Komisszarova. Mihail Verzseba szóvivő szerint az orosz síkrosszversenyző 12., háti csigolyája tört el, és elkerülve a szállítás kockázatát a Rosza Hutor Extrém Parkhoz közeli egyik kórházban operálták meg.
A törött csigolyát egy fém implantátummal rögzítették, ám legkorábban is csak három-négy nap múlva tudnak nyilatkozni az orvosok sportolói jövőjét illetően.
Aki szerint nem nehéz milliók előtt jégre lépni, egy rohadt idióta, jelentette ki Jeremy Abbott, négyszeres amerikai bajnok műkorcsolyázó, aki csupán a 12. helyen végzett a szocsi olimpián. Részletek itt.
Nem történt meglepetés a férfi szkeletonosoknál, négy futam után az oroszok világbajnoka, Alekszander Tretyakov bizonyult a legjobbnak, így ő lett az olimpiai bajnok. Az ezüstöt a lett Martins Dukurs, a bronzot az amerikai Matthew Antoine szerezte meg.
Meglepetésre Svájc 1-0-ra vezet a csehek ellen az első harmadban, míg a másik férfi meccsen a svédek 1-1-re állnak a lettekkel.
Kicsit csúszott ugyan a kezdés, de már ugranak a nagysánc legjobbjai.
Vasárnap délután a sílövők 15 km-es tömegrajtos versenyén akár harmadik olimpiai aranyát is megszerezheti a francia Martin Fourcade, aki ezzel történelmi tettet hajtana végre.
Korábban kétszer fordult elő, hogy egy sportoló egy olimpián háromszor is az életn tudott végezni: 1968-ban Grenoble-ben a francia síelő, Jean-Claude Killy, a 2002-es Salt Lake City-i játékokon pedig a norvég biatlonista, Ole Einar Björndalen.
A síugrók nagysáncának első fordulójában a lengyel Kamil Stoch érte el a legjobb eredményt, a normálsánc olimpiai bajnoka mögött a japán Kaszai Noriaki lett a második, a német Severin Freund pedig a harmadik.
Két harmad után 4-2-re vezet Svédország férfi csapata a lettek ellen a hokitornán. A másik meccsen még mindig 1-0- a svájciak előnye Csehországgal szemben.
A kanadai válogatott a hetedik mérkőzését is megnyerte a szocsi téli olimpia női curlingtornáján, ezzel elsőként bejutott az elődöntőbe.
Eredmények, női curling, selejtező:
Egyesült Államok - Svédország 7-6
Kanada - Oroszország 5-3
Svájc - Nagy-Britannia 8-6
Dánia - Kína 9-6
Kanada - Japán 8-6
Kína - Svédország 7-6
Nagy-Britannia - Koreai Köztársaság 10-8
Az állás: 1. Kanada 7 győzelem/0 vereség, 2. Svédország 5/2, 3. Kína, Nagy-Britannia, Svájc 4/3, 6. Oroszország 3/4, 7. Japán, Koreai Köztársaság 2/4, 9. Dánia 2/5, 10. Egyesült Államok 1/6.
A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe.
Harmadik csoportmérkőzésüket is megnyerték az elődöntőbe jutásukat már pénteken bebiztosító svédek az olimpiai hokitornán. Az északiak szombaton a letteknél bizonyultak jobbnak két góllal, míg a csoport másik mérkőzésén a svájciak eggyel a cseheknél, akiknél így előrébb végeztek.
jégkorong, férfiak:
C csoport, 3. forduló:
Svájc - Csehország 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
Svédország - Lettország 5-3 (1-1, 3-1, 1-1)
A csoport végeredménye: 1. Svédország 9 pont, 2. Svájc 6, 3. Csehország 3, 4. Lettország 0.
A normálsáncon aratott diadalát követően nagysáncon is aranyérmet nyert a lengyel Kamil Stoch síugrásban. Ő a harmadik olyan síugró, aki egy olimpián mindkét sáncon a legjobb tudott lenni.
Korábban ez a finn Matti Nykänennek (1988) és a svájci Simon Ammann-nak (2002, 2010) sikerült.
Stoch 1,3 ponttal előzte meg a 41 éves japán Kaszaj Noriakit és 3,9-cel a szlovén Peter Prevcet, aki vasárnap, a normálsáncon második volt. A címvédő Ammann 23. lett.
síugrás, férfiak, nagysánc, olimpiai bajnok:
Kamil Stoch (Lengyelország) 278,7 pont (1. ugrás: 139,0 m/2. ugrás: 132,5)
2. Kaszaj Noriaki (Japán) 277,4 (139,0/133,5)
3. Peter Prevc (Szlovénia) 274,8 (135,0/131,0).
Ennyi volt mára az olimpiai hírzuhatag, viszlát vasárnap.