Vágólapra másolva!
Riadót fújt a héten a kullancs okozta agyhártyagyulladással foglalkozó nemzetközi tudóscsoport (ISW on TBE), mivel Közép-Európában hemzsegnek a veszélyes vérszívók. A tudósok tapasztalatai szerint a turisták sokkal könnyebben szereznek kullancsfertőzést, mint azt általában gondolnák.

A térség leginkább látogatott országaiból a vakációzók egy része tudtán kívül hazaviszi a kullancsot, az agyhártyagyulladás egy veszélyes formájának, a kora nyári meningoencephalitisnak (FSME) a forrását. Azok, akiknek bőrébe belecsimpaszkodik a vérszívó, később nemegyszer visszatérő fejfájástól, összpontosítási és tanulási nehézségektől szenvednek (a fertőzések közel felénél hosszú távon), egy részüknél pedig bénulás vagy látáskárosodás is bekövetkezhet. Ausztriában a lakosság 87 százalékát már beoltották az FSME ellen, mindeddig azonban senki sem fordított kellő figyelmet azokra, akik nyári szabadságukat töltik e területeken.

A kullancs


A kutatócsoport megállapításaihttp://www.tbe-info.com/reports/

Figyelmeztetése szerint veszélyesek lehetnek a hegyi séták és túrák - egészen 1500 m tengerszint feletti magasságig. A szabadtéri sütés-főzés vonzza a kullancsokat, a szabadtéri szerelmeskedés pedig kifejezetten kockázatos. A kullancsok a futókat, biciklizőket és a lovasokat is megtámadják, megkapaszkodásukhoz egyetlen tizedmásodperc elegendő. A gyermekes családok külön is veszélyben vannak, mivel a kicsik előszeretettel játszanak a fűben és a bokrok közt.

Kullancsriadó Dél-Németországban/tudomany/elet/20020723kullancsriado.htmlMagyar találmány a kullancsok ellen/tudomany/elet/20011214magyar.htmlSokkal több megbetegedést okoznak a kullancsok/itthon/20010816tobb.htmlMagyarország nemzeti parkjai/sport/x-mag/20020926magyarorszag.html

A golfozás, a gombászással és a bogyógyűjtéssel együtt, a kiemelten kockázatos tevékenységek közé tartozik. Kunze véleménye szerint oltás nélkül igencsak vitatható, hogy bölcs dolog-e a könnyű nyári turistaviselet, a rövidnadrág, az ujjatlan póló és a pántos szandál. Végül rámutat, városok sem mentesek a veszélytől, mert a kullancsok ott leselkednek a parkokban, szőlőskertekben és az éttermek kerthelyiségeiben is.

Michael Kunze mindezek alapján fokozottabb tájékoztatást és ismeretterjesztést szorgalmaz, s úgy véli, hogy az idegenforgalmi brosúrákban fel kell hívni a turisták figyelmét: lehetőség szerint oltassák be magukat a kullancs okozta agyhártyagyulladás ellen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!