A 666-os út

A hegymászás egy könnyedebb változata a via ferratázás. A via ferrata túrák során az ember átéli a hegymászás adta magasságérzetet, jóval kevesebb kockázat közepette.  A vihart és a kőlavinákat persze itt is tudni kell kezelni. A vérbeli via ferratás beszámolójából fény derül a finomabb részletekre, és szó esik arról, amire soha nem lehetünk elég felkészültek.

A levezető úton eleinte erecskék, pár perc múlva patakok, majd sáros folyamok hömpölyögtek lefelé. Az egyik ág szép lassan elkezdte bontani azt a kis törmelékhalmot, amelyen megvetettük a lábunkat. Gyors egymásutánban váltották egymást a jég és esőhullámok, pár percre rá sáros kőfolyammá duzzadt eredményük zúgott el mellettünk. Orkán, iszonyatos erejű eső, fülsiketítő villámlások, robajok.

Ahogy jött, úgy el is állt az eső jó fél óra múlva, a felhők is lassan elvonultak. A Gore-tex dzsekikből is csavarni lehetett a vizet, a leszúrt túrabotokat elnyelte a kőtörmelék, a hátizsákokba fúródott kavicsokat alig lehetett kiszedni.

Közel háromórás késéssel egy nagyobb kört leírva, a Mesdi-völgyön át Corvara felé értünk vissza a Setus-völgy aljába. Útközben láttuk a kőfolyó munkáját, melyet a kifejezetten erre a célra épített gátakkal művelt, szerencsére autónk a folyástól messzebb állt. Azonban éppen csak annyi időnk volt, hogy száraz ruhába bújjunk, illetve megviselt sisakjainkat, bakancsainkat és hátizsákjainkat eltegyük. A Sasso Lungo felől ugyanis már feketéllett a vihar folytatása, mely elől mi már dél felé, Cortina irányába menekültünk.

Az újabb vihar enyhébb megrázkódtatást okozott a két órával korábbinál. Az autóhoz visszaérve tudtuk, hogy rendhagyó túrát zárunk annak ellenére, hogy mindegyikünk élt át hasonló és ennél veszedelmesebb kalandokat. A fáradtság és a hálaadás keveredett bennünk, belénk fojtva a szót. Így a szokásos jókedv váratott magára egészen a szállásig. De ott aztán...

A beszámolót a Kalandvilágnak köszönhetjük!