Vágólapra másolva!

Teljesítmény és túra, azaz a Kinizsi százas

A magyarországi teljesítménytúrák kétségkívül legnépszerűbbje a legendás Kinizsi százas. A túrát a Kinizsi Természetbarát Egyesület Encián Magashegyjáró Szakosztálya rendezi, idén már 25. alkalommal.

Az idei lesz a 25. túra, és a jubileumi alkalom vélhetően még több embert sarkall arra, hogy elővegye a bakancsát, és nosztalgiázva legyűrje a távot. Lesz tolongás bőven!

A korábbi években több kerékpáros kérdezte, miért nem indulhatnak ők is, például a mezőny előtt fél-egy órával. Egyszerűen azért, mert a kerékpárosok átlaga lassabban halad, mint a Kinizsi Százas leggyorsabb "gyalogosai" (helyesebben futói), így a balesetveszély nem elhanyagolható.

Sokan elhozzák a kutyájukat is, amire illik és kötelező szájkosarat, valamint pórázt tenni. Előrelátó az, aki a kedvencével nagyobb távolságot tart a többi résztvevőtől. A korábbi évek tapasztalatai alapján mégsem javasolják, hogy a túrára a kedvencet is elvigyék, mert az esetek nagyobb részében a kutya volt a gyengébb legény (leány), s gyakran miatta kellett a túrát feladnia a gazdinak.

A távot az ellenőrző pontok érintésével, az előre megjelölt útvonalon kell teljesíteni.

Mivel az erdő éjjel sem veszélytelen, ne ez legyen az első éjjeli túrád. Ha nem ismered az éjszakai szakaszt, keresd mások társaságát. Használj fejlámpát, így a kezed szabadon marad. Sokak szerint ez a nagy menetelés legizgalmasabb része. Különleges hangulatú az éjjeli etap a spontán összeverődésekkel, és az erdő is teljesen más arcot mutat sötétben. Nagy a csend, furcsák a zörejek, könnyen megindul a fantázia, a távot is másképpen érzed a lábadban, és az utat máshogyan látod magad előtt. A hiedelmekkel szemben a százason is el lehet tévedni, ez főleg sötétben könnyen megesik. A Somlyó-Szárliget szakaszon különösen könnyen, hiszen ott már sokan erejük utolsó morzsáját használják, és a jelzések sem túl gyakoriak. Már világosodik, mire a lassabbak ideérnek. Felejthetetlen az első napsugár, ami az arcodat megcirógatja. Erőt ad, feldob, szinte bevisz a célba.

Ott pedig már nagy az öröm, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy a célállomás, az iskola lépcsőjén végre boldogan lekókadhatnak, alvásba ájulhatnak a teljesen lelakott, de ezzel roppant elégedett túrázók. Az egy négyzetcentire eső vízhólyagok száma ilyenkor Guinnessre méltó, de aki elért idáig, annak még ez is ajándék.

Lehervadt szeretteinkért, ha lehet, ilyenkor ne kispolszkival menjünk; belehajtogatni őket éppen mókás lenne, de az otthoni kiszállás már kivitelezhetetlen volna fémvágószett nélkül.

Hajítsd el a lustaságod, szedd össze a bátorságod, de a Nagy Menetelésbe pusztán e cikk hívására ne vágj bele! Ha nem vagy edzésben, indulj inkább rövidebb távon. A Százas statisztikája 50% elhullást mutat, Dorog és Bányahegy a vízválasztó e tekintetben. A túrán mindenki a saját felelősségére indul, és - vigyázat! - gyakorta Kinizsi százas-függőség a vége. Több mint 8000 talpas hűsége a bizonyíték erre.

További infó:
Kinizsi TE Encián Szakosztály, 1068 Budapest, Városligeti fasor 44.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!