Már az első nap módunkban állt hozzávetőlegesen 20 olyan vízesést lefényképeznünk, melyek legalább 30 métert zuhannak magas fennsíkokról az olvadó havat gyűjtő fjordok felé. Az sem tudta a közhangulatot beárnyékolni, hogy a vidék legszebb hágójára vezető "Óriások ösvénye" a helyenként kétméteres hócsuszamlások miatt júniusig zárva van. Egy ideig el lehetett menni autóval, onnan pedig a hegyoldalon a hó alatt néhol eltűnő vízesések mentén gyalog (négykézláb) tettük meg a 600 méter szintkülönbséget, ami egy meghökkentő panorámájú pihenőhöz vezetett, a Troll-hágóhoz. A nap főnevezetessége a kontinens legnagyobb sziklafala, a Trollok fala lett volna. Az 1100 méter magas meredély (hasonlításképpen: három Eiffel-torony) a sziklamászók és bázisugrók Mekkája. Sajnos mogorva felhőkbe burkolódzott látogatásunkkor.
Jóval szerencsésebbek voltunk a második nap, ettől fogva ugyanis a felhőtlen napsütés kegyelmét élveztük. Az 1989-es kiadású Skandinávia turistakönyv fedőlapján szereplő Geirangerfjordhoz vezetett az utunk, ahol a szerpentin legpanorámásabb kiállójánál improvizációs rövid túrát tettünk a fjord felett őrködő 400 méter magas meredélyhez. A szerpentinről leérve, a fjord mellett autózva egy árva motorcsónak tűnt fel az anyósülésen utazó éber navigátornak. Kiadta a satufékre és a kézifékes megfordulásra a parancsot, és 10 perc múlva már alkudoztunk is egy emberrel, aki a csónak tulajdonosának mondta magát. Így az ország egyik legimpozánsabb fjordját és az azt körülvevő sziklafalakat "alulról" is megismertük.
![]() |
![]() |
Aznap este már Alesund 30 000-es szecessziós kisvárosában sétált a csapat, majd az utolsó napon az atlanti part mentén egy-egy hangulatos halászfalvat közbeiktatva tértünk vissza Kristiansundba.