Öt játékos dobott negyven, kettő közülük ötven pont felett az NBA pénteki játéknapján, ami önmagában is szenzációs teljesítmény. A Los Angeles Lakersben Kobe Bryant gyakorlatilag beállt erre a szintre, nem is képes negyven alatt termelni, így az alaphelyzet annyiban könnyű a szakvezetésnek, hogy már csak azt a négy "kiegészítő" embert kell megtalálnia, akik legalább ötvenet szórnak együttesen. - s máris kész a sikerrecept. Bryant ezúttal a Portland ellen remekelt, s a visszatérő Shaq O'Neallel együtt 92-84-es győzelemre vezette a bajnokot. A klasszis már csupán egy mérkőzésnyire van attól, hogy beállítsa Michael Jordan korábbi, sorozatban kilenc mérkőzésen produkált negyvenes sorozatát.
Eggyel több pontig, 41-ig jutott Allan Iverson a clevelandi Gund Arena fényeiben, ahol a Philadelphia 119-99-es győzelmet aratott. Iverson ezzel szezonbeli legjobb produkciójával rukkolt elő, a Sixers zsinórban ötödször győzött. "Imádok itt játszani, az aréna derűssé tesz, hasonlít Los Angeleshez. Csak Kobe és Shaq nincs itt" - mondta a sajtótájékoztatón a Cleveland Browns amerikaifutball-csapatának sapkáját viselve.
Negyvenévesen negyven pont felett, erre csak egy ember képes a világon: Michael Jordan. A Washington Wizards világklasszisa néha-néha "belealszik" a bajnokságba, ám amikor ráérez a ritmusra, ugyanúgy megállíthatatlan, mint fénykorában. A Levegő Ura ezúttal negyvenhárom percnyi lehetőséget kapott, ezalatt ugyanennyi pontot dobott, s ezzel az NBA-történelem első olyan kosarasává vált, aki negyvenévesen dobóteljesítményével átlépte életkorát. A Wizards egyébként a New Jersey Netset verte 89-86-ra.
"Mondtam a fiúknak, még huszonnyolc mérkőzésem van, és befejezem. Itt a karrierem vége, s nem akarok negatívumokat látni. Élvezni szeretném minden percét a mérkőzéseknek, s pozitív érzéssel szeretnék búcsúzni. Nem érzem magam negyvennek, még mindig képes vagyok arra, hogy a legjobbat nyújtsam" - nyilatkozta MJ, aki pályafutása során 173. alkalommal dobott negyven pont felett.
Jamal Mashburn már nem aprózta el, meg sem állt félszázig, s ennek köszönhetően a New Orleans Hornets hosszabbításban, 125-123-ra verte a Memphis Grizzliest. A teljesítmény nemcsak Mashburnnek csúcs, de a csapatnak is franchise-rekord. A játéknap királya Tracy McGrady lett, az Orlando erőcsatára karriercsúcsot jelentő 52 pontot szórt a Chicagónak, s 110-96-ra győzött. McGrady egyetlen pontocskával maradt el a franchise-rekordtól, amelyet 53 találattal még az 1993-94-es szezon óta Shaquille O'Neal tart.