Vágólapra másolva!
Csütörtökön megérkezett az NBA Los Angelesbe, képletesen és a szó szoros értelmében egyaránt. A liga amúgy a New York-i Olypic Towerben székelő agytrösztje átköltözött a Figueroa Boulevardon épült Marriott Hotelbe, két saroknyira a STAPLES Centertől, s David Stern ligaigazgató - a pontosan húsz éve regnáló zseni, minden túlzás nélkül az NBA történetének legfontosabb figurája - már terjedelmes nyilatkozatot is adott a Fox Sports televízió helyi műsorában.

A házigazda Lakerst Kobe Bryant és Shaquille O'Neal képviseli, előbbi a nyugati kezdő ötösben, utóbbi csak a cserék között, ami voltaképpen teljesen jogos, ha a tényeket nézzük. Először is Jao Ming, a 22 éves, 228 centis kínai óriás, a Houston Rockets centere több közönségszavazatot kapott a 32 éves, 216 centis Shaqnél, s ha valaki kételkedett volna a szavazás eredményének jogosságában, akkor a szerdai Rockets-Lakers összecsapás eloszlatta a kételyeket.

Nemcsak, hogy a texasiak győztek 15 ponttal, hanem a páros meccset is Jao nyerte 29 pontjával és 11 lepattanójával a 24 pontot és 9 lepattanót gyűjtő, s három perccel a befejezés előtt kipontozódó O'Neal ellen.

"Ez egy hatalmas ostobaság, aki Jao-Shaq különmeccset emleget, annak fogalma sincs a kosárlabdáról" - tajtékzott O'Neal a meccs után. "Ha nem látták volna, folyton négy houstoni csimpaszkodott rám, Jaót meg csak egy ember fogta. Ha egy-egy ellen kosaraznánk, lemosnám Jaót a pályáról."

Amúgy elég nagy a baj a Lakers háta táján, Az All-Star szünetkor 31/19 csapat mérlege, Karl Malone december 21. óta sérült, és március előtt aligha tér vissza, Kobe Bryant, aki egy hete majdnem levágta a jobb mutatóujját, ugyan szerdán, Houstonban már játszott - de pocsékul -, Phil Jackson, a mágus pedig nem biztos, hogy meghosszabbítja a szezon végén lejáró szerződését.

A sikeredző ötödik évét tapossa a Lakersnél, ez idő alatt hatmillió dollárt keresett, de most többet akar, talán évi tízmilliót is, azt pedig Jerry Buss klubtulajdonos nem akarja megadni. Pedig az 58 éves Jackson otthagyta a feleségét, és már két éve a tulaj lányával kavar.

Ami Kobet illeti, a STAPLES Center és egy coloradói bírósági tárgyalóterem között ingázó, nemi erőszakkal gyanúsított hátvéd valószínűleg távozik a csapattól a nyáron, merthogy lejár a szerződése, és szabadúszó lesz. "Nem érdekel, marad-e Jackson vagy sem" - felelte dicséretes őszinteséggel az újságírói kérdésre Houstonban a vesztes meccs után. Majd távozott az öltözőből, méghozzá egymaga, amire 2001 ősze óta nem volt példa.

Ugyanis a szeptember 11-i New York-i terrortámadás, a World Trade Center romba döntése óra egyetlenegyszer sem látták nyilvános helyen testőrök - ritkábban kettő, gyakrabban négy "kíber" - nélkül. A "bodyguardokat" fele-fele arányban Kobe és a Lakers fizeti.

Amúgy szinte Jackson az egyetlen edző manapság az NBA-ben, akit nem fenyeget a kirúgás veszélye. A 2002/2003-as bajnokság vége óta 18 edzőnek mondtak fel, a tizennyolcadik Randy Ayers volt, a Philadelphia 76ers mestere, akit szerdán zavartak el, és - mit tesz Isten - mindjárt győztek is Allen Iversonék.No persze a harmatgyenge Washington Wizards 113-88-as legyőzése nem nagy durranás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!