Az arénában nem meglepő módon a német színek voltak túlsúlyban, mi több, a dortmundi aréna 65 ezres nézőterének szinte minden pontján a fekete-piros-sárga zászlók lebegtek. Kivéve az egyik "konkrét" olaszos sarkot, ahol mintegy négyezer tifosi gyűlt össze.
A házigazdák éljenzéssel fogadták Michael Ballack csúnyán fölé vágott próbálkozását is, ha olasz játékoshoz került a labda, akkor viszont pokoli füttyszót kaptak a talján futballisták. Az első félidő első fele nem volt az igazi, sokakban felrémlettek a kieséses szakasz eddigi unalmas 0-0-s meccsei (ukrán-svájci, angol-portugál), amelyeken 120 perc sem hozott gólt, és 11-esek döntöttek.
Az olaszok sokkal frissebben játszottak, volt rá példa, hogy a középhátvéd Fabio Cannavaro előrelopakodott, és ő volt az utolsó, aki visszaszaladt, majd elfoglalta helyét a védelemben - megengedhette magának, mert nem voltak veszélyesek a hazai támadások. A helyzet, az enyhe olasz fölény nem változott a második játékrész végéig, a hosszabbítás azonban egészen elképesztő futballt hozott. A játékosoknak eszük ágában sem volt 11-esekre játszani, a középpályás sorok szinte eltűntek, félpercenként felugrottak a helyükről a szurkolók, úgy kapkodták a fejüket, mintha teniszmeccsen lennének.
Az olaszok két kapufát is lőttek, az elsőt egy remek egyéni cselsorozat után az elődöntő másnapján 24 esztendős - csereként beállt - Alberto Gilardino, majd Gianluca Zambrotta távolról lőtt kis híján nagy gólt. A németek legnagyobb helyzeténél, Gianluigi Buffon volt résen, aki bravúrral hárította Lukas Podolski óriási bombáját.
Az egész hosszabbítás alatt érezni lehetett, hogy itt bizony nem lesznek büntetők, és hogy tényleg ne legyenek, arról Itália fiai tettek is, előbb a palermói védő Fabio Grosso csavart el Jens Lehmann kapus mellett, majd a cserecsatár Alessandro Del Piero lőtt legalább ugyanekkora gólt - biztossá téve ezzel a fantasztikus talján diadalt.