Megint kikapott a Liverpool, már a BL-hely is veszélyben - videó
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/xI7kgWtkTHcVrBk2LlRpRTFQfNxVe6NMeIyznUGPRMw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5ZWQ4NTIxMjFmZDRhZjhiMTYxNjgyYzcxZWE3YzUy.webp)
A találkozó esélyese a Liverpool lett volt, azonban Jürgen Klopp csapata hullámvölgybe került, amit bizonyít, hogy négy mérkőzés óta nyeretlen volt a Premier League-ben, ráadásul 2021-ben még nem lőtt gólt bajnoki mérkőzésen.
A Vörösöknek tökéletes ellenfél volt a Burnley, amely a legkevesebb gólt (9) lőtte a Premier League idei szezonjában, ráadásul legutóbb 1974 szeptemberében tudott nyerni az Anfielden.
A német edző próbálta frissíteni vagy felrázni a csapatát, ugyanis megbontotta a Szalah, Firmino, Mané támadóhármast és csak az utóbbi maradt a csapatban. Az egyiptomi és a brazil támadó helyét Xherdan Shaqiri és Divock Origi foglalta el a kezdőben.
A Burnley kezdte jobban a meccset, az első negyedórában Alisson Beckernek kétszer is védeni kellett. A folytatásban a Liverpool dominált, közel 70%-ban birtokolta a labdát és rengetet lőtt kapura, de Burnley kapusának, az angol válogatott Nick Pope-nak egyszer sem kellett bravúrt bemutatnia.
A 43. percben már a Burnley kapusa is tehetetlen volt, de megmentette a kapufa.
Ben Mee rossz hazaadása után Origi lépett ki ziccerben, a belga csatár 13 méterről megcélozta a bal felső sarkot, a lövése azonban levágódott a keresztlécről.
A Pool az első 45 percben 13-szor lőtt kapura úgy, hogy nem tudott gólt szerezni. Ilyenre legutóbb 2017 decemberében, egy Leicester City elleni meccsén volt példa.
A második félidőt jól kezdte a Liverpool, az 50. percben Trent Alexander-Arnold 14 méteres lövését védte Pope óriási bravúrral. Tíz perccel később újabb hatalmas liverpooli helyzet maradt ki. Az Origi helyére beálló Szalah kapott egy remek labdát, a közeli lövését azonban Pope egy gyönyörű reflexmozdulattal kiütötte a kapu bal oldalából.
Amikor úgy tűnt, bármikor betalálhat a Liverpool, a Burnley is megszerezhette volna a vezetést. A 67. percben Alissonnak kellett bravúrral védenie egy kapura pörgetett lövést, három perccel később pedig már teljesen verve volt, amikor Johann Gudmundssonnak csak a kapuba kellett volna passzolnia egy szélről belőtt labdát.
A 82. percben a semmiből kapott tizenegyest a Burnley.
Ashley Barnes szabadult ki Fabinho őrizetéből, és megtolta a labdát a kapuból kivetődő Alisson mellett, a brazil kapus viszont elütötte az angol csatárt, Mike Dean pedig büntetőpontra mutatott. A labda mögé a sértett állt oda, és magabiztosan a kapu bal oldalába lőtt.
A hajrában a Liverpool mindent megtett az egyenlítésért, ami a 89. percben össze is jöhetett volna. Alexander-Arnold kapu előtt keresztbe lőtt labdáját Firmono sarkazta kapura, de Pope lábbal hatalmasat védett. A hosszabbításban a Burnley már remekül védekezett, és megnyerte a mérkőzést.
A Liverpool legutóbb 2017. április 23-án a Crystal Palace elleni szenvedett vereséget hazai pályán, Jürgen Klopp csapata ezt követően 68 bajnoki meccsen keresztül veretlen maradt az Anfielden, ami közel négy éven át tartott.
Ez volt a második leghosszabb hazai veretlenség sorozat a Premier League történetében. Korábban a Chelsea tudott egy 86 meccses veretlenségi sorozatot produkálni, aminek 2008 októberében lett vége.
Győzelmével a Burnley a tabella 16. helyére jött fel, a Liverpool maradt a negyedik, de már hat pont a lemaradása a listavezető Manchester United mögött.
Premier League, 18. forduló:
FC Liverpool-Burnley 0-1 (0-0)
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |