Képválogatás az Emilia Romagna Nagydíj pénteki napjáról.
Vizes pályán tartották az egyetlen edzést az imolai időmérő előtt.
Noha arra számít, hogy a Ferrarihoz jobban passzol az imolai pálya, mint néhány korábbi helyszín.
Vigyázni kell a rázókövek használatával ezen a hétvégén, hívták fel a figyelmet a mérnökök.
Aerodinamikai szakembert igazoltak a riválistól.
Az imolai versenyhelyszín apropóján a 2005-ös versenyről kérdezték.
A Red Bull versenyzői optimistán várják az imolai nagydíjat, ahol akár az időjárás is fontos szerepet kaphat.
A Ferrari korábbi észak-ír pilótája pozitív és negatív érveket is felsorolt a két vb-aspiráns mellett, de elemezte Hamilton teljesítményét is.
A hétszeres F1-világbajnok Serena Williamsszel együtt beszállna a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosi körébe.
Leclerc után a spanyol is biztosan az olasz istálló pilótája lesz a következő két évben, erről pedig neki és Binottónak is megvan a véleménye.
A két hét múlva esedékes versenyhelyszín környékének lakói fellázadtak a várható zajterhelés miatt, a bíróság most döntött az ügyben.
A Ferrari is azon istállók egyike, akiknek egészen jövő szerdáig fontos feladatuk van az imolai versenypályán.
A brit szerint őrültség azt gondolni, hogy Imolába egy jobban teljesítő Mercedessel érkeznek.
Helmut Marko elmondta, hogyan próbálnak mentálisan is megküzdeni a Ferrarival.
Rablás áldozatává vált a Ferrari pilótája, a kár meghaladja az egymillió eurót.