Norris és Ricciardo is úgy véli, a lehető legjobban jöttek ki a sprintből a szabadedzés nehézségei után.
A hétszeres világbajnok nem érti a történteket, csapattársának viszont van magyarázata rá.
A holland pilóta jobban tartalékolt a gumikkal, csapattársa odaért a 3. helyre.
A probléma észlelése után azonban helyesen járt el a csapat, mérsékelve ezzel a károkat.
Galéria az Emilia Romagna Nagydíj szombati eseményeiről.
Verstappen is furcsállja, hogy ellenfele bevásárolná magát kedvenc csapatának riválisába.
Összehasonlította a két erőforrást Bottas, és ezt találta az egyik fő különbségnek.
Tavaly megsínylette a hosszú idényt, ezért nagyon odafigyel, hogy ne fáradjon el az utolsó futamokra.
A holland pilóta nem vétett a szabályok ellen, főnöke furcsa jelenségre hívta fel a figyelmet.
Egyelőre nem érti, miért szenvedett balesetet.
Verstappen szerint nehéz dolguk volt, Norris úgy véli, akár még előrébb is végezhetett volna.
Jóllehet, a balszerencse is befolyásolta azt, hogy egyik pilótájuk sem jutott be a Q3-ba Imolában.
Sainz összetörte a Ferrarit, a Mercedesek már a Q2-ben búcsúztak az időmérőn.
Gokartos korukban többször is összeakadtak, de mára mindketten sokkal érettebbé váltak.
A bikások találtak megoldást a megbízhatósági problémákra, de csak a pályán dől el, hogy működik-e.