Körözi a rendőrség a verandára piszkító rémet

Vágólapra másolva!
Olyan gyorsan ürítette a beleit, hogy beszélni sem sikerült vele a biztonsági kamerán át.
Vágólapra másolva!

Manapság bárkinek lehet otthon biztonsági kamerája, a modern világ ezen sajátossága pedig nem csak a betörőket érinti, többek közt a mások ingatlanjaira odapiszkítókat is lebuktathatják az itthon húszezer forint alatt is kapható találmányok.

veranda
Jellemzően csak a nagydolgát végzi el a verandán, de volt, hogy lábtörlőt is eláztatta a vizeletével
Fotó: GentlemanUrbanFarmer / Reddit

Egy ilyen esetről érkezett most beszámoló az amerikai Kentucky államban lévő Louisville nagyvárosból. Egy redditező szerint az elmúlt időszakban meggyűlt a baja egy teljesen ismeretlen fiatalemberrel, aki az éjszaka leple alatt immáron harmadjára piszkított a háza verandájára, egyszer pedig a lábtörlőt is teljesen eláztatta a vizeletével.

A férfi szerint rejtély, hogy kicsoda a zokniban megjelenő fiatalember és miért a verandájára végzi a dolgait, de a biztonsági kamera felvételei alapján talán mentális beteg lehet. A házába nem próbált meg behatolni, amit nagyra értékel.

A panaszos számos éjszaka próbált fennmaradni, hátha megjelenik a fiatalember és tud vele beszélni a kamerán keresztül. Egyszer majdnem össze is jött a kapcsolatfelvétel, azonban az elkövető olyan ördögi gyorsasággal ürítette ki a beleit, majd távozott a fenekének kitörlése nélkül, hogy nem sikerült időben felocsúdni a megszólításához.

Természetesen a fiatalember tetteiből elege lett a háztulajnak, így értesítette a rendőrséget, amely fizikai kontaktussal nem járó zaklatásért eljárást indított ismeretlen elkövető ellen. A felvételek ellenére azonosítani nem sikerült a fiatalt, így felhívást intéztek a lakossághoz a leleplezése érdekében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!