Durván összeverték Dudás Miki édesapját

Vágólapra másolva!
Sokkoló hírt közölt a közösségi oldalán az egykori olimpikon, aki nehéz időszakot tudhat a háta mögött, hiszen tíz év után véget ért házassága Szigligeti Ivettel. Most elképesztő dolog történt az édesapjával, akit olyan durván bántalmaztak, hogy jelenleg is kórházban van, kómában fekszik.
Vágólapra másolva!

Mindenkit sokkolt, ami Dudás Miki közzétett az Instagram-oldalán, azonban az eredeti bejegyzését törölte is, hiszen nyilvánvalóan jogi útra terelik az ügyet. Az egykori magyar világbajnok kajakozó idős édesapját egyelőre ismeretlen okokból durván bántalmazták egy benzinkúton, ahol hat ismeretlen támadta meg. Az eddigi információk szerint a férfiak bokszolók voltak, Dudás Miki édesapja pedig rokkantnyugdíjas, olyan súlyos sérüléseket okoztak neki, hogy azóta is kómában van.

Dudás Miki, Szarvas Andi, Farm VIP 2022
Dudás Miki 2022-ben a Farm VIP-ben is feltűnt
Fotó: Polyák Attila - Origo

Apám 55 éves rokkant nyugdíjas, csak hogy tudjátok. Kómába fekszik miután egy benzinkúton lerohanták. Kövessetek, mert addig nem állok meg amíg ezek a gyáva férgek börtönbe nem rohadnak a felbújtóval együtt.

- írta a bejegyzésében Dudás Miki, aki azt is elárulta, hogy egy korábbi bejegyzését már törölt az ügyvédjei tanácsára, ugyanis holnap a híradó is foglalkozni fog a témával. Az olimpikon azt is hozzátette, hogy hat bokszoló támadt idős édesapjára, de az okokat egyelőre nem hozta nyilvánosságra, de a szavaiból ítélve vannak sejtései. Dudás Miki egy megrázó fotót is megosztott a kómában lévő édesapjáról, ami a linkre kattintva tekinthető meg.

Dudás Miki és felesége tíz év után válnak

Május végén robbant a hír, hogy Szigligeti Ivett és a Farm VIP-ban is látott egykori kajakozó, Dudás Miki a tavalyi hullámvölgy, majd a kibékülés után ismét válni készülnek, a feleség pedig most már arról számolt be Instagram-sztorikban, hogy különköltözött.

Szigligeti Ivett a közösségi oldalán elárulta, hogy átvette egy új lakás kulcsait, és megosztott egy korábbi videót is, amellyel a tisztasági festést dokumentálta – igaz, ez a posztja egy reklámszerződés keretében készült, akár egy másik lakás is szerepelhet benne forgatási helyszínként, de kiderült, hogy valóban külön költözött a házaspár.

Nem ez volt az első eset, hogy romokban a házasságuk, mely véget ért már tavaly szeptemberben is, majd bejelentették, hogy megpróbálják helyrehozni a kilencéves kapcsolatot, melyből két gyerekük született, de ez nem sikerült, ugyanis több megcsalás is közéjük állt már az évek során, eddig azonban Dudás Miki volt a bűnös. Az egykori sportoló az őt ért vádakra reagálva a közösségi oldalán árulta el, hogy ezúttal felesége csalta meg őt, és felháborította, hogy őt nevezik hűtlennek, pedig most nem ő volt, aki félrelépett.

Szigligeti, Dudás
Mégsem sikerült megmenteni a házasságát Dudás Mikinek
Fotó: TV2

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!