Bibó 1956-ban és utána

 

1963 után apám igen szerény állást kapott, egyébként nem piszkálták. Megélhetési gondok miatt azonban mellékmunkákat kellett vállalnia - főleg fordítást - és saját, megírnivaló témáihoz nem juthatott igazán hozzá. Ennek ellenére a sanyarú körülmények között is írt egy nagy terjedelmű könyvet az elintézetlen nemzetközi - főleg területi-etnikai - kérdéseknek nemzetközi döntőbíróság felállításával történő megoldhatóságáról; de Magyarországon erre nem talált kiadót, s végül Angliában jelent meg angolul, 1976-ban. Többek közt ezzel a döntésével is jelezte, hogy nem kíván a Kádár-rendszerrel kiegyezést kötni - igaz, életében a Kádár-rendszer sem akart vele kiegyezni. Egyértelmű jele volt ennek az, hogy amikor 1974-ben, 90 éves egykori genfi professzora 3 hónapra meghívta Genfbe tudományos kutatómunkára, útlevélkérelmét a magyar hatóságok kétszer is nagyon durva indoklással utasították el ("kiutazása sérti a Magyar Népköztársaság érdekeit"; "kiutazása közérdeket sért").

Élete utolsó éveiben viszont, amikor már szív- és veseelégtelenséggel küzdött, tapasztalhatta, hogy - főleg fiatal történészek, illetve az ún. belső disszidens ellenzékiek között növekvő érdelelődés támadt művei iránt. 70. születésnapjára e tisztelői egy hommage-kötettel akarták meglepni, s már el is kezdték ennek szervezését, amikor 1979 május 10-én, három héttel felesége halála után szívrohamban meghalt. Temetésén, amelyen több ezer tisztelője vett részt több száz titkosrendőr társaságában, barátai nevében Illyés Gyula, fiatal tisztelői nevében Kenedi János mondott beszédet; a gyászolók pedig a Himnusz spontán eléneklésével fejezték ki érzelmeiket. A tisztelgő kötetből pedig 1981-re több mint 70 szerző cenzúra és öncenzúra nélkül írt Bibó-emlékkönyve lett, amelynek kiadásától az államilag ellenőrzött kiadók természetesen elzárkóztak; honorárium helyett pedig a szerzők maguk fizettek azért, hogy mindegyiküknek jusson egy-egy gépiratos példány.

Bibó István: Válogatott tanulmányok