Bede Ferenc szerint sem brutalitás, sem túlzott erőbevitel nem jellemezte Layun mozdulatát.
Este nyolctól Belgium-Japán, annak a meccsnek a győztesével játszik a négy közé jutásért Brazília.
A belga csapat a negyeddöntőben a brazilokkal játszhat, az angoloknak csak Kolumbia jelenthet nehezebb feladatot.
Szerbia simán kiesett, a dél-amerikai csapat mellett Svájc jutott a nyolcaddöntőbe.
Azt a Dél-Koreát nem tudták legyőzni, amely 8 vb-meccse nyeretlen, pedig a svédek mindent megtettek Löw csapatáért.
Az első argentin gólt a Barcelona sztárja lőtte, Rojo pedig mindent eldöntött.
A magyar versenyző német Mona Bartheltől szenvedett vereséget.
A franciák az elsők a C-csoportban, a dánok továbbjutását sem fenyegette semmi a szalonremi után.
A spanyolok végeztek a B-csoport élén, az utolsó pillanatban mentettek pontot Marokkó ellen.
Suárez mellett végre Cavani is betalált, Uruguay nyerte az A-csoportot.