Pedig egészen jól hangzott a koncepció, csak nem lett belőle semmi.
Ezzel szemben a Google-nél idén még az otthoni munka dominál majd.
Az Apple eddig mindig jól tudta titkolni az új modellt, most azonban nem sikerült.
Nem úgy sikerült a bemutató, ahogy várták. Elmondjuk, hogy miért nem.
Minden, amit az idén megjelenő új Assassin's Creedről eddig tudunk. Magyarok készítették az előzetesét.
Ilyen mértékű visszaesést nem magyaráz meg a koronavírus-járvány.
A nagy gyártók közül még az Apple viseli legjobban a helyzetet.
Mostanában esténként a Starlink műholdak látványos átvonulása látható.
A gyerekeket védi, a nyerészkedő játékgyártókat pedig figyelmeztetésre kötelezi a rendelet.
Még a járvány alatt is muszáj időt szánni a mozgásra és a megfelelő táplálkozásra. Ijesztő példát mutatunk.