Megreformálnák a rendszert: nem hagynának egy ember kezében ekkora hatalmat.
A Fidesz nem nyilvános ülésen castingol alkotmánybírókat. A jelöltek: Varga Zs. András, Czine Ágnes és Sulyok Tamás.
Végleges a főpolgármester-jelölti mezőny: hat kihívója lesz október 12-én Tarlós Istvánnak.
A fideszes polgármester lemondását követeli az ellenzék a számlabotrány miatt.
A főpolgármester mellett kampányolnak a békemenetesek, de ígérik: nem lesznek ellenfeleit lejárató plakátok.
Ki adhat parancsot polgári repülőgép lelövésére Magyarország felett? Ez már tudható, ám több ezer kormányhatározat ma is titkosított.
Az ítélet szerint nem követett el hűtlen kezelést Galambos és Laborc, de hogy mivel nem, az már titkos.
Jelentős anyagi támogatásra számíthatnak a zsidó szervezetek és a holokauszt-túlélők a kormánytól.
Az MSZP kész a nemzetbiztonsági bizottság elé vinné a titkos Gripen-gyakorlat ügyét, hogy többet tudjon meg.
Hat percig tartott az egész. A főpolgármester az ellenzékre, ők pedig Tarlós Istvánra mutogatnak.