Az Egy ember az örökkévalóságnak című darabot mutatja be a Nemzeti Színház hétvégén.
Egy magyar orvoscsoport sikeresen elvégezte az első három magyar petefészekszövet transzplantációt.
Amikor hat évvel ezelőtt elindították a MITEM-et, éppen ilyennek képzelték el - mondja a Nemzeti Színház főigazgatója.
Egyelőre nem tudják, mitől süllyed el a hajó, és azon dolgoznak, hogyan emeljék ki a Dunából.
A Nemzeti Múzeum 1989 és a rendszerváltás emlékeit gyűjti. Ősszel lesz belőle kiállítás.
Van olyan megye, ahol ötször annyian betegek, mint egy héttel korábban.
Szarvas József különleges előadása a Nemzeti Színházban.
Az Oscar-díjas Szabó István szerint Andy Vajna rendbe hozta a szétesett magyar filmgyártást.
Beszélgetés Katona Kingával, a Nemzeti Színház színészével.
Óriási sikerrel mutatták be csütörtök este az új magyar drámát a Nemzeti Színházban. A rendező Vidnyánszky Attila.