Jessica, akit azóta - sérüléseire való tekintettel - ünnepélyes keretek között leszereltek a hadseregtől a könyv társszerzőjével együtt összesen egymillió dollárt kap a sztoriért.
"Rengeteg honfitársam írt nekem, hogy elmondják, együtt éreznek velem és minden Irakban harcoló bajtársammal, akik a hazát szolgálták. Minden egyes nappal egyre jobban érzem magam. A levélírók jókívánságai tartották bennem a hitet és az erőt ahhoz, hogy meggyógyuljak. Egyelőre csak mankóval tudok járni, de az orvosaim szerint hamarosan képes leszek lábra állni. Alig várom, hogy megtegyem azokat a bizonyos első lépéseket. Úgy érzem, tartozom honfitársaimnak annyival, hogy elmeséljem a történetem, amely több annál, mint felcsapni katonának és csapattársaimmal együtt harcba szállni. Arról fog szólni, hogy milyen volt Amerikában felcseperedni" - nyilatkoza.
A könyv kiadójának bejelentése szerint az egymillió dolláros honoráriumon Jessica Lynch családja és az I Am a Soldier, Too: The Jessica Lynch Story című könyv társszerzője, Rick Bragg, a New York Times egykori munkatársa osztozik majd. A Pulitzer-díjas újságíró azért vált meg a laptól, mert annak munkatársai kifogásolták, hogy munkája túlságosan is kötődik egy bizonyos szabadúszó újságíró jótékony közreműködéséhez.
"Lelki rokonságot érzek Jessicával és családjával, és örülök, hogy nekem adatott meg az a megtiszteltetés, hogy történetét a világ elé tárjam" - mondta Bragg.