Irodalmi Nobel-díj: akik még reménykedhetnek

Október 2-án, 13 órakor teszi közzé a Svéd Akadémia az irodalmi Nobel-díj nyertesének nevét. Bár az Akadémia 18 örökös tagja minden alkalommal teljes titokban választja ki, hogy kiknek adják az adott évi díjakat, az elmaradhatatlan találgatás, esélylatolgatás természetesen idén is megelőzi a hivatalos bejelentést. Összeállításunkban a csaknem 20 nevet tartalmazó (nem hivatalos) lista néhány ismertebb szereplőjével ismertetjük meg az olvasót.

Mario Vargas Llosa
A világszerte ismert perui író, Vargas Llosa izgalmas élete, politikai és szerelmi kalandjai művészetében is tükröződnek. Szigorú apja katonai iskolába járatta, tizenöt évesen már bűnügyi újságíróként dolgozott Limában, négy évvel később feleségül vette a nála jóval idősebb nagynénjét (részben ez az élmény ihlette Julia néni és a tollnok című regényét). Szinte gyerekfejjel egy illegális kommunista csoport tagja lett, később a latin-amerikai írókhoz hasonlóan üdvözölte a kubai forradalmat, majd a kubai rendszer egyik következetes bírálójaként lépett fel. Huszonkét éves korától tizenhat éven át Európába számos nagyvárosában élt, többek között Londonban, Barcelonában és Párizsban. 1990-ben egy konzervatív párt képviseletében indult a perui elnökválasztáson,. "Megtanultam, hogy nem politikus, hanem író vagyok" - nyilatkozta a vereségét követően.

Vérbő, színes történetekkel teli könyveiben a dzsungel őslakóitól a prostituáltakon át a politikai vezetőkig és diktátorokig a latin-amerikai társadalmak minden rétegét lenyűgöző hitelességgel festi meg. Nemrégiben megjelent, A Kecske ünnepe című regénye a latin-amerikai társadalmi-politikai konfliktusokat ábrázoló művei sorába tartozik - minden idők egyik legnagyszerűbb "diktátorregénye", amely a dominikai Trujillo zsarnoki rendszerét mutatja be. Nagy sikerű erotikus regényeiben (Pantaleón és a hölgyvendégek, Szeretem a mostohámat és a Don Rigoberto feljegyzései című kötetek) kifinomult művészi eszközökkel ábrázolja a "játékos ember" féktelen fantáziavilágát.

Legújabb, Édenkert a sarkon túl című könyvében olyan témát dolgoz fel, amely korábbi regényeiben, például a Háború a világ végén-ben is fontos szerepet kapott: tragikus sorsú hősei, a nagy francia festőművész, Paul Gauguin és nagyanyja, a feminista és utópista Flora Tristán történetének elmesélése közben arra a kérdésre keresi a választ, hogy volt-e valaha s létezhet-e egyáltalán földi paradicsom. Megvalósítható-e a tökéletes társadalom, vagy minden utópisztikus eszme - mely születésekor mégoly nemesnek tűnhet, amilyen nemes volt a becsületes, minden erőszakot elutasító Flora Tristán is - óhatatlanul erőszakhoz és diktatúrához vezet.