Soha többé olajszag: rántott csirke a sütőben

olaj helyett sütő
Vágólapra másolva!
Meg akartam úszni az olajszagot, a kipattanó zsír okozta sérüléseket és a fáradt olaj rakosgatásával járó fáradtságot, ezért kipróbáltam, milyenek lesznek kedvenc ételeink, ha sütőben sülnek.
Vágólapra másolva!

Olajban sütni iszonyatosan büdös, koszos, kutyákkal és gyerekekkel körülvéve rettentő veszélyes vállalkozás, sőt mindezek felett még egészségtelen is. De mit tegyünk, ha muszáj ropogós bundájú rántott húst, sült krumplit kínálni, mert azért nyíg a család?

A csirkemellfiléből gyerekfalatok is sülhetnek Forrás: Ács Bori

Kipróbáltuk, elkészíthetőek-e kedvenc olajban sütött klasszikus ételeink a sütőben, és kell-e emiatt kompromisszumot kötnünk?

Kívül nem lehet ugyanolyan ropogós a rántott csirke úgy, hogy közben ne száradjon ki belül?

A krumpli csak fáradt papírállagot vehet fel a sütőben? És mi a helyzet újabb kedvencünkkel, a falafellel, no és fánkot lehet-e sütni sütőben?

A rántott csirke

A sütőben sült rántott csirke minden háziasszony álma, bármit megteszünk, ha végre megszabadulhatunk a vasárnaponkénti forró olaj mellett ácsorgástól. Csak attól félünk, vajon kiszárad-e a sütőben a hús és ropogós lesz-e a panír? Néhány körülményre kell csak odafigyelni, és igen. Először is érdemes zsírosabb húst választani, például csirkecombot mell helyett. Lehet csontostul is panírozni, de kicsontozni sem nagy kaland.

Ropogós panír, puha hús Forrás: Ács Bori

Ezután jót tehet még a joghurtos pác: előző este vagy néhány órával, legvégső esetben 20 perccel hamarabb joghurtba kell pácolni a húst. Ha ez megvan, jöhet a panírozás, ebben csak egyetlen változás van, ez pedig a zsemlemorzsát illeti. Minél durvább a morzsa, annál biztosabb, hogy a bunda végül ropogni fog. A legjobb a kovászos kenyér morzsája, sőt az az ideális, ha félig teljes kiőrlésű volt az a kenyér. Még ennél is ropogósabb, sőt ízesebb lesz, ha fele részben valamilyen darált magra cseréljük a morzsát - ez lehet dió, mandula, napraforgómag, bármi.

Nem száradt ki, pedig a sütőben sült Forrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 1 kg csirkecomb
  • egy nagy pohár joghurt
  • só, bors, egyéb fűszerek
  • 2 tojás
  • 100 gramm liszt
  • 200 gramm kenyérmorzsa
  • 200 gramm darált mandula
  • olaj

A csirkecombokat és kicsontozom vagy aki úgy szereti, annak egészben hagyom. A filéket ujjnyi csíkokra szeletelem.

Egy nagy műanyag dobozba teszem, és leöntöm a joghurttal, amit előzőleg sóval, borssal fűszereztem.

Alaposan átkeverem, hogy mindenütt bevonja. Ebben a pácban hagyom minimum 1, akár 12 órát is. Sütés előtt a sütőt előmelegítem 190 fokosra. A csirkecsíkokat lecsöpögtetem, lisztbe, majd felvert tojásba, végül a morzsás, mandulás keverékbe forgatom. Egy sütőlapot kibélelek sütőpapírral, vékonyan bekenem olajjal. A húsdarabokat a tepsire fektetem úgy, hogy semmiképp ne érjenek össze. 15 percig sütöm, majd megfordítom őket, és további negyed órát sütöm mindet.

A legropogósabb tepsis sült krumpli

A krumpli talán nem egyszerűen ugyanolyan jó, hanem még jobb is lesz tepsiben, mint olajban - ahol a krumpli találkozik a forró fémmel, ott olyan ropogós felület képződik, ami semmilyen más módszerrel nem hozható elő. A legtöbb nagy szakértő Heston Blumenthaltól Nigella Lawsonig előfőzi a krumplit, és aztán süti meg a sütőben. Hogy héjastul vagy nem, cikkekre vágva vagy hasábra, olajjal vagy zsírral, abban már eltérnek a vélemények. A legízesebb választás nyilván a kacsazsír, de itt és most nem csak az volt a cél, hogy elkerüljem az olajban sütést, hanem hogy egészségesebb is legyen valamivel a végeredmény, így olívaolajat használtam.

Úgy jó, ha megpirul Forrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • fél kg krumpli (lisztes, nem szétfővő)
  • olívaolaj
  • fűszerek (pl. rozmaring)

A krumplit cikkekre vagy hasábokra vágom. A sütőt előmelegítem 250 fokosra - a maximumra. Lábosba teszem, és annyi hideg vizet öntök rá, amennyi ellepi. A vizet sózom, lassan felforralom, és a forrástól számítva még 5 percig halkan zümmögtetve főzöm.

Nagyon forró sütőben sül ropogósra Forrás: Ács Bori

Leszűröm, hagyom lecsöpögni, majd visszateszem a lábosba, és hozzáadom a választott zsiradékot, nagyon alaposan elkeverem, hogy mindenütt bevonja az olaj, sózom, fűszerezem, majd egy sütőpapírral bélelt sütőlapra terítem. A sütőbe teszem, és körülbelül 10 perc múlva alaposan átkeverem. További 10 percig sütöm.

Falafel a sütőben

Már tavaly írtam kedvenc fasírtunkról, ami szintén sütőben sül, most egy vega, olajmentes változatot próbáltam ki. A falafel a világ legjobb vegetáriánus főétele, húsevőként is simán lehet imádni, csak jól kell elkészíteni. Lényege, hogy kívül nagyon ropogjon, belül viszont legyen puha, ezért is sül a klasszikus alaprecept szerint olajban. Most ezt is kipróbáltam, milyen lehet a sütőben, és nem bántam meg. A sütőben sült falafel annyiban különbözik az eredetitől, hogy

ilyenkor nem golyókat, hanem lapos kis pogácsákat érdemes formázni a masszából.

Ez egyáltalán nem eretnek felfogása a falafelnek, sok helyen készítik laposan, és nem golyó formájúra.

Ropogós lett kívül, szaftos maradt belül Forrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 25 dkg száraz csicseriborsó
  • egy kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • egy evőkanál őrölt római kömény
  • só, bors
  • egy mokkáskanál szódabikarbóna
  • egy kiskanál pirospaprika
  • egy csokor petrezselyem
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 4 evőkanál tahini (szezámmagból készült paszta)
  • fél citrom leve

A csicseriborsót egy éjszakára háromszoros mennyiségű vízbe áztatom. Másnap leszűröm, és az összes alapanyaggal aprítógépbe teszem. Sima, de nem teljesen pépes masszát darálok belőle. A sütőt előmelegítem 200 fokosra.

Csicseriborsó-fasírt sütőben Forrás: Ács Bori

A masszából pingponglabdákat formázok, majd mindet lelapogatom. Egy sütőlapot kibélelek sütőpapírral, és a sütőpapírt vékonyan megkenem olajjal vagy lefújom olajszprével.

A kis pogácsákat egymástól 3 centiméter távolságra helyezem a sütőlapra,

a tetejüket is megkenem vagy lefújom olajjal. Beteszem a sütőbe, 15 percig sütöm, majd kiveszem a tepsit, és mindegyik falafelt megfordítom. További 15 percig sütöm.

Olajszagmentes fánk

Teljes hitetlenséggel álltam hozzá a témához: az amerikaiak készítenek egyedül sütőben fánkot, de ahhoz szükség van egy speciális sütőformára, így ez ugrott. A klasszikus szalagos fánk tésztája sütőben készítve voltaképpen olyan lesz, mint egy kalács - finom, de nem fánk. Aztán eszembe jutott, hogy

talán a túrófánk jobban hasonlítana sütve az olajban sült rokonához,

így gyorsan ki is próbáltam. Nem az élesztős, hanem a gyorsabb, sütőporos tésztát használtam, a hirtelen hőt a muffintepsi adta. Remekül működött a dolog, ha nem is lett ugyanolyan, mint az eredeti.

Nincs olajíze, és tovább eláll, mint a klasszikus Forrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • fél kg túró
  • 3 tojás
  • egy evőkanál vaj
  • 3 evőkanál liszt
  • egy nagy csipet só
  • egy kiskanál sütőpor
  • 2 evőkanál cukor
  • egy citrom héja

A sütőt előmelegítem 220 fokosra. A tojásokat szétválasztom, a sárgákat kikeverem a cukorral és a puha vajjal, majd a sütőporral kevert lisztet is beleforgatom, a fehérjéket habbá verem a sóval, ezt is a tésztához keverem.

Majdnem fánk Forrás: Ács Bori

A muffintepsi mélyedéseit kivajazom, kilisztezem. Egy-egy púpos evőkanálnyi tésztát kanalazok mindegyik mélyedésbe. A tepsit a sütőbe teszem, és 5 perc múlva leveszem a hőmérsékletet 180 fokra. További 15 percig sütöm. Akár meg is tölthettem volna valamivel, mondjuk lekvárral vagy vaníliakrémmel. Ebben az esetben előbb egy kiskanálnyi tésztát kellett volna tennem a mélyedésbe, arra egy fél kiskanálnyi tölteléket, majd rá még egy kanál tésztát.

Rántott húst és krumplit mindenképp érdemes a sütőben sütni,

semmivel sem lesz rosszabb a végeredmény, sőt a többi kísérlet is viharos sikernek bizonyult

- a fánk az egyetlen, ami sajnos csak olajban sütve az igazi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!