Az oxfordi diplomás Jancis Robinson Master of Wine kétségtelenül a legbefolyásosabb női borszakíró a világon. Matematikai tanulmányainak biztosan része van precizitásában, hírnevét pedig munkabírásának és tökéletes memóriájának köszönheti: társszerző a Világ boratlasza című könyvben,de
ő jegyzi a „borszakértők bibliája", az Oxford Companion to Wine sokkilós kötetét is.
A Wine Grapes sokszorosan díjazott alapmű pedig a világ összes szőlőfajtáját szedi sorba, természetesen ott van Jancis is a szerzők közt. Sokat elárul Jancisről, hogy asszisztense, Julia Harding is a legmagasabb tudományos fokozattal rendelkezik, ő is Master of Wine – és ő is társszerző a Wine Grapes-ben, amelynek ötletgazdája, dr. José Vouillamoz genetikus is előad a VinCE Budapest idei rendezvényén.
Jancis a VinCE első, 2010-es indulásakor is hatszemjegyű honoráriumot kért – baráti alapon –, hozta étteremkritikus férjét (Financial times), első osztályon utaztak, s a szervezők saját sofőrt és guide-ot adtak a nevezetes pár mellé.
„Jancisszel öröm dolgozni – mondta Németh Ágnes, a VinCE külföldi szakmai előadóinak koordinátora –, ugyanis szinte mindig órákon belül válaszol, tömör e-mailjei lényegretörőek, hatékonyak. Szellemesen, átgondoltan ír, cikkei olvasmányosak, informatívak – csodálatra méltó szakértő, megérdemli, amit keres." A szervező elmesélt még egy történetet róla: „Egyszer egy temesvári kolléga megkért, hogy kérdezzek rá, vajon Jancis elmenne-e előadni a jótékonysági boreseményükre. Nem akartam lelombozni a szervezőt, hogy Jancisszel másfél évvel korábban kell egyeztetni, és egyébként sem olcsó, de megígértem, hát megkérdeztem.
Én lepődtem meg legjobban: Jancis perceken belül válaszolt: hogyne, megyek, és a nemes ügy miatt természetesen ingyen."
A híres szakértő meghatódva adott autogrammot a rendezvény stábjának, és az eseményen elárulta: gyerekei irigyelték, hogy Erdélybe, Drakula gróf hazájába látogat el...
A borszakmán kívülieknek hihetetlen, de egyes borászok olyan hírnevet érhetnek el, mint a legnagyobb színészek vagy énekesek. Náluk a honorárium szóba sem kerül, mivel a vagyonuk óriási, ezért a becserkészésük is jóval nehezebb. Fáradságos munkával közel kell hozzájuk férkőzni, személyes kapcsolatokat szerezni, végtelen türelemmel és udvariassággal eljárni, és persze várni. A szupertoszkán mozgalmat elindító toszkán reformer, Antinori Márkinak Magyarországon is van birtoka, ővé a Tűzkő Birtok a Tolnai borvidéken. A birtok igazgatójától megszerzett információ alapján sikerült találkozni a márkival, s a szervező a találkozón már egy korább interjút is fel tudott mutatni. Az előadás megvalósult, óriási siker volt, s azóta számos más ikon eljött Budapestre, idén pedig
a legnagyobb spanyol, Miguel A. Torres érkezik Budapestre.
A koordinátor erre a legbüszkébb, Torrest ugyanis hét éve próbálja meg idecsábítani. „Kiderült, hogy már a korábbi években is 'lekádereztek minket', Steven Spurriert, egyik korábbi előadónkat kérdezték ki az esemény minőségéről, és pontosan tudtak az évente indított e-mailhadjáratomról." A szervező azt is elárulta, hogy Torres utazását közel 20 fős stáb koordinálja, és szabályos ridert (technikai igénylistát) küldtek a 76 éves úriember igényeiről, benne gyümölcskosaras bekészítéssel és egyéb részletekkel. Egyébként a borász éppen most ünnepli 50. házassági évfordulóját, emiatt kellett áttenni az előadását szombat reggelről szombat délutánra, hogy pénteken nyugodtan megülhesse ünnepi vacsoráját.
A VinCE Budapest minden évben körülbelül 100 külföldi szakértőt vendégel meg, ezek 3-5 napos programja komoly logisztikát igényel a sofőrök koordinálásával kezdve a szállásokig, vacsorákig, szállodai szobájukba készített ajándékokig. Az óriási költség mellett ez óriási energia – vajon megéri? Egyértelműen igen, meséli a szervező, ugyanis a 100 vendég 1000 vendégnek adja tovább az élményeit, így jutottak el abba a helyzetbe, hogy számos szakértő már maga jelentkezik, hogy szeretne előadni, a legnagyobb sztárok ajtajai pedig könnyebben nyílnak meg.
Az Origo a VinCE Budapest médiapartnere.