Fanyar, mégis ínycsiklandó zamata nélkül el sem lehetne képzelni a nyarat, nem beszélve a hűs meggylevesről vagy az illatos meggyes pitéről. Mikor virágba borulnak a meggyfák, az csalhatatlan jele annak, hogy közeleg a jö idő, a napsütés és a kikapcsolódás ideje, amikor pedig már piroslanak a termések, nem is kérdés, hogy újra elérkezett a szezon. Felsorolni is nehéz lenne, ki miért szereti annyira a meggyet, ám mi összegyűjtöttünk öt olyan okot, amelyek miatt még szerethetőbbé válik ez a gyümölcstermő, amelyet nagyon könnyű gondozni, termése pedig igen sokoldalúan felhasználható.
1. Remekül alkalmazkodik a hazai klímához
A meggyfa remekül alkalmazkodik a különböző éghajlatokhoz, így a nyári hőséget ugyanolyan jól viseli, mint a téli fagyokat. Olyannyira, hogy egyes amerikai felmérések szerint még a -35 Celsius fok sem árt a gyökereinek, bár tény, hogy nem ez a körülmény a legideálisabb a számára. A tavaszi fagyoknál viszont nagyon fontos odafigyelni, a kipattanó virágaiban ugyanis könnyen kárt tehet a hideg, ami az az-évi termésbe is kerülhet. Alapvetően ennek a gyümölcsfának nincsenek komolyabb igényei sem, kedveli a napos, félárnyékos helyeket és érdemes időről időre vízzel is ellátni, különösen a nyári hőség idején. Vagyis mindezek alapján bátran kijelenthető, hogy a meggyfa hazánkban bármelyik régióban bátran ültethető.
2. A kezdők számára is ajánlott az ültetése
A fentieket figyelembe véve határozottan kijelenthető, hogy a kevés tapasztalattal rendelkező kertészkedőknek is ajánlott a meggyfa ültetése. Vagyis ha valaki soha nem gondozott még növényeket, most viszont belevágna és szeretne hamarosan a saját kertjében szüretelni, akkor keresve sem találhat jobb választást egy meggyfa csemeténél. A minimális gondoskodást is gazdagon meghálálja, ráadásul a metszését és a növényvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat is nagyon egyszerű elsajátítani. Így hamar rutint szerez az ember a gondozásával kapcsolatban és kikapcsolódás lesz az udvaron való ténykedés.
3. Számos felhasználási módja ismert
Termése önmagában, már a fáról csemegézve is ízletes, ám számos különböző felhasználási módja létezik. Készülhet belőle leves, édesség, remek kiegészítője a süteményeknek, de télire szörpként, lekvárként, befőttként is eltehető. A bátrabbak pedig akár gyümölcsbort, likőrt vagy pálinkát is készíthetnek belőle. Vagyis a kertben leszüretelt gyümölcsökből mindenki könnyedén elkészítheti a kedvenc ételeit és italait.
4. Gyönyörű éke a kertnek
Ennek a fának nem csupán a termése ízletes, de igen komoly esztétikai értékkel is rendelkezik. Különleges látványt nyújt, amikor tavasszal virágba borul, de a zöld levelek között pirosodó gyümölcsökkel is dísznövényként tündököl a nyári hónapok alatt. Télen a sárguló levelei nyújtanak impozáns látványt, míg a téli hidegben a hóval borított ágai veszik le az embert a lábáról. Vagyis nincs olyan évszak, amikor ne lepné meg tulajdonosát valamivel a meggyfa és megjelenése igen komoly hatással van a kertre is.
5. Jótékony hatása van a szervezetre
A meggy számos vitamin, ásványi anyag és antioxidáns forrása, így nem csak ízletes, de egészséges is. Vértisztító hatással rendelkezik, magas kalcium tartalma pedig segíti a D-vitamin hasznosulását a szervezetben és szerepe van a csontok, ízületek állapotában is. A benne levő magnézium segíti az enzimek megfelelő működését és az emésztést is, emellett pedig szerepe van az idegrendszer aktuális helyzetére is. Mindez pedig csak a jéghegy csúcsa, ugyanis mindezek mellett a szívre és a keringésre is pozitív hatása van. Nem beszélve arról, hogy egy-egy szemmel is számos, a szervezet számára hasznos anyag juttatható a szervezetbe.
Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy a saját kertedbe is ültess egy meggyfát, érdemes szétnézned a különböző fajták között annak érdekében, hogy kiválaszthasd a kedvencedet. Ide kattintva Megyeri Szabolcs kertészetében könnyen megteheted ezt.