6 frissítő gyümölcsleves, ami jólesik a meleg nyári napokon

Vágólapra másolva!
Nincs is jobb a nyári kánikulában egy tányér könnyed, hűsítő gyümölcslevesnél, különösen most, hogy rengeteg finom gyümölcsnek szezonja van. Mutatunk is néhány isteni receptet, melyekkel elviselhetővé válnak a legforróbb napok is, sőt, akár az édességvágyunkat is kielégíthetjük velük, hiszen olyan krémesek és ízletesek, akár egy fagylalt.
Vágólapra másolva!

Sárgadinnye krémleves hidegen

Hozzávalók:

  • 2 db sárgadinnye
  • 1 liter tej
  • 1 dl tejszín
  • porcukor
  • őrölt fahéj
  • vaníliás cukor
  • citromlé
  • 2 ek durvára vágott mandula

Elkészítés:

  1. A sárgadinnyét kettévágjuk, és kikaparjuk a magját.
  2. A dinnye belét kikanalazzuk. (Figyeljünk rá, hogy a dinnye héja ne sérüljön meg, mert ebben tálaljuk majd a levest.) A kis gömbökből kb. fél liternyi mennyiséget tegyünk félre.
  3. A maradék dinnyebelet hideg tejjel összeturmixoljuk, porcukorral, vaníliás cukorral, csipet fahéjjal és néhány csepp citromlével ízesítjük.
  4. Ezután keverjük bele a tejszínt, majd a sárgadinnye gömböket. A dinnye héjába szedve tálaljuk a levest. Megszórhatjuk durvára vágott mandulával, illetve tejszínhabbal is díszíthetjük.
Gyümölcslevesek, gyümölcsleves, gyümölcs, leves, krémleves, sárgadinnye krémleves, sárgadinnyekrémleves
Fotó: Shutterstock/NoirChocolate
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!