Mit tudnak a járványhelyzetet túlélő vállalkozások?

Vágólapra másolva!
Tippek és trükkök a következő 100 napra
Vágólapra másolva!
Forrás: Telekom

A járványhelyzet a változásra való képességet teszi próbára

A cégeknek általában két dologra van szükségük az alkalmazkodáshoz: időre és a változásra való képességre. Sok vállalkozás gyorsított digitalizációval reagált a járványhelyzetre, ezzel pedig agilisabb és gyorsabb működésre tettek szert. Katona Tamás, a Telekom Hello Biznisz szakértője szerint a digitális megoldásokkal időt spórolhatunk és olyan munkafolyamatokat építhetünk ki, amelyek járványhelyzetben is garantálják a működés folyamatosságát.

Távmunka és csoportmunka

Azok a vállalkozások, amelyek korábban hozzászoktatták szervezeteiket a kötetlen és mobil munkavégzéshez, és kiépítették az ehhez szükséges infrastruktúrát, jóformán meg sem érezték a korlátozó intézkedéseket. Ám ehhez önmagában nem volt elég modern munkahelyi platformokkal rendelkezni: használni is kellett őket a működés napi gyakorlatában: a Microsoft Teamst, az élő találkozók helyettesítésére, vagy a Plannert a feladatok szervezésére. „Már az olyan kis lépésekkel is lényeges hatékonyságnövekedést érhetünk el, mint például egy megosztott Excel tábla, vagy még inkább a Microsoft Lists az eszköznyilvántartáshoz” – állítja a szakértő.

Kísérletezés az adottságaink és céljaink ismeretében

A kulcsszó a kísérletezés. Ezt azok a vállalkozások szokták alkalmazni, amelyek leginkább nyitottak a változásra és az innovációra. Ügyelni kell azonban arra, hogy eközben ne pusztán mások jó gyakorlataival kísérletezgessünk. Ehelyett a vállalkozás sajátosságainak és céljainak ismeretében, a munkavállalók bevonásával célszerű kiválasztani a legjobb megoldást. Miben vagyunk és miben akarunk igazán jók lenni? Mit jelent számunkra az ösztönző munkakörnyezet? Mi írja le leginkább a saját cégkultúránkat? Ezekre a kérdésekre feltétlenül választ kell adni, mielőtt a fejlesztésbe belefognánk.

A Telekom a kisvállalkozások elkötelezett partnereként segíti a digitális átalakulást: most kedvezményes üzleti vezetékes internet ajánlat és országszerte már 31 Telekom üzletben dedikált értékesítők támogatják a vállalkozásokat. A Telekom arra buzdítja a kis-és középvállalkozásokat, hogy ne féljenek megtenni ezeket a lépéseket, hiszen már kis előrelépés is komoly eredményeket hozhat egy vállalkozás életében. A Telekom Gigaerős Hálózata most ehhez nyújt segítséget. Részletek itt

A vállalkozások a Hello Biznisz Klub vállalkozói közösségéhez csatlakozva tarthatnak lépést a változásokkal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!