Hajszobrászat a PC-n

Vágólapra másolva!
A számítógép segítségével a hölgyek immáron kínos következmények nélkül is kipróbálhatják a különböző hajviseleteket. Válogatásunkban az ingyenesen letölthető frizuraalakító szoftverek mellett fantomkép-rajzolókat is bemutatunk.
Vágólapra másolva!

Napjainkban a számítástechnika nem csak a munkahelyeken és otthonokban van jelen, hanem az élet legkülönfélébb területein is képviselteti magát. Az egyik ilyen, hétköznapinak egyáltalán nem mondható terület a fodrászat: a jelen cikkben bemutatásra kerülő szoftverekkel fájdalommentesen, és legfőképp ingyen kísérletezhetnek a különböző frizurákkal bárminemű maradandó károsodás nélkül.

EImagePro

Forrás: ORIGOEzzel a programmal saját képeinket felhasználva módosíthatjuk frizuránkat, illetve kinézetünket. Az élethűbb megjelenítés érdekében több szemszögből készült fotót is használhatunk.

A hajstílusok mellett kozmetikai eszközöket is találhatunk - rúzs, púder stb.- valamint egyéb kiegészítők is megtalálhatók a szoftver teljes változatában (csatok, szemüvegek). A program kezeléséhez három eszközsor áll a rendelkezésre: fent a fontosabb műveletek, jobbra az aktuális eszközök választéka (például a frizurák), lent pedig a rajzoláshoz szükséges eszközök kaptak helyet. A kész munkát elmenthetjük, illetve ki is nyomtathatjuk.

/szoftverbazis/multimedia/egyeb/eimageprodemo.html

Nautilus Designer

Forrás: ORIGOEz a szoftver a "Legjobb fodrászprogram" címmel is dicsekedhet. A Nautilus Designer elsősorban mutatós kezelőfelületével, valamint a beépített eszközök sokrétűségével emelkedik ki a sorból. A programba betölthetjük saját fotóinkat - a lapolvasók mellett a digitális kamerákat is támogatja a szoftver. Eszközpalettáján a szemüvegtől kezdve a púderig és a rúzskészletig sok minden egyéb is megtalálható. Különlegessége a háromdimenziós modellezés, ahol a kész alkotást a "valóságban" is megnézhetjük. Ha megtetszett a program, akkor érdemes szétnézni a cég honlapján is , mivel többféle egyéb plasztikai és hajszobrász program is elérhető itt.

/szoftverbazis/multimedia/egyeb/designer2000.html

Hair Show: Virtual Salon

Különféle hajstílusokat, frizurákat tervezhetünk a program a demó változatával. A rendelkezésre álló mintegy 50-féle hajstílust saját képünkön, vagy a programban található három mintafejen alkalmazhatjuk. Az alkotás menetét a Prepare vagy az Add New Style menükkel érdemes elkezdeni, majd ezek után a felső részen olvasható útmutatót követve jutunk el végső hajforma megalkotásához.

/szoftverbazis/multimedia/egyeb/hairshow.html

Salon Styler Pro

Forrás: ORIGOSzámtalan kifinomult eszközt tartalmazó szoftver, melynek érdekessége, hogy hajformázás mellett finomabb "virtuális plasztikai műtétek" elvégzésére is alkalmas.

Az arcformázás (morph) funkció használata azonban gyakorlást és türelmet igényel. A program kezelése, felülete feltűnően hasonlít az EimagePro-ra, ugyanakkor itt a fodrászkellékek szélesebb választékát találjuk. További előnye, hogy a fejlesztők weboldaláról extra képek, bemutatók és kiegészítők tölthetők le a Salon Styler Próhoz.

/szoftverbazis/multimedia/egyeb/sspdemo.html

Maggi: Hairstyles and Cosmetic

A sokatmondó név ellenére nehezen kezelhető szoftverről van szó, ráadásul a rendelkezésre álló funkcióinak köre is szegényes. A bolgár fejlesztésű Hairstyles and Cosmetic előnye a saját képek és stílusok betöltése, illetve az, hogy öt nyelven használható.

/szoftverbazis/multimedia/egyeb/maggi60.html

Hair Pro

A Hair Pro demó változatában 14-féle, míg a teljes programban 267-féle hajstílus áll a rendelkezésünkre. A programban nem csak a hajak stílusát határozhatjuk meg, hanem a színét is szabadon módosíthatjuk - akárcsak a frizura méretét és elhelyezkedését.

/szoftverbazis/multimedia/egyeb/hp7light.html

SalonStar

Annak ellenére, hogy a programban csak minimális hajformázó eszközök találhatók, a SalonStar mégis ideális választás lehet a kezdő "fodrászok" számára. Lényegében .BMP formátumú képeket (arc, haj) tölthetünk be vele, amit végül a felhasználó igazíthat egymásra. Az elkészített képet ki is nyomtathatjuk.

/szoftverbazis/multimedia/egyeb/sse.html

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!