Mms-sel buktattak le autófeltörőket Pesten

Vágólapra másolva!
Az országban egyedülálló módon, a főváros XIII. kerületének rendőrségén mobiltelefonról elküldött, képet is tartalmazó üzenetben, mms-ben is fogadni tudja a bűncselekményekről készült képeket.
Vágólapra másolva!

Az országban egyedül Budapesten működik olyan rendőrségi mobiltelefon, melyet kifejezetten mms-ek fogadására rendszeresítettek. A főváros XIII. kerületében üzembe helyezett készülékre - amelyről Bluetooth vezeték nélküli kapcsolaton keresztül viszik át a képeket a rendőrség számítógépére - nem csak a városrészből, hanem az ország bármely pontjáról küldhetők olyan fényképek, melyek valamilyen bűncselekményt örökítenek meg. Mint Horogh Zoltán főhadnagy, a kapitányság hivatalvezetője elmondta: bármilyen képes bejelentés érkezik is a telefonra, azt a rendőrség belső hálózatán továbbítják az illetékes rendőri szervhez, így használva ki a mobiltelefonok többletképességeinek előnyeit.

Az ötletet egy tavaly ősszel történt esemény adta: autófeltörésnek volt szemtanúja egy XIII. kerületi lakos, aki fényképezőgéppel felszerelt telefonjával örökítette meg a történteket. A képeket - melyeken jól kivehető volt az elkövető arca is - a helyszínre érkezett nyomozók kérésére a szemtanú mms-ben küldte át a rendőrök telefonjára. Ezeket a képeket a kapitányságon kinyomtatták, majd - mivel az elkövető már ismert volt a rendőrök előtt - rövid időn belül el is fogták a tettest. Ezt követően vásárolták meg az mms-fogadásra alkalmas készüléket, és meghirdették a telefonszámot. Hasonló kezdeményezés egyébként az Országos Rendőr-főkapitányságon rendszeresített, a halláskárosultak bejelentéstételét megkönnyítő sms-szám, amin azonban egyelőre nem tudnak multimédiás anyagot fogadni.

Forrás: [origo]
Az elkövető - távozóban a helyszínről


-rgt-

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!