Nem véletlenül példálózott Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője a Spotify internetes zeneszolgáltatással legutóbbi, fejlesztőknek tartott előadásában. A két cég közti partnerség miatt a Spotifyra frissen regisztrálók már csak Facebook-azonosítójukkal juthatnak be a szolgáltatásba.
Az F8 konferencián elhangzó bejelentés szerint a két szolgáltatás integrációjának a felhasználók a nyertesei: a korábbinál nagyobb mennyiségű zenét hallgathatnak a közösségi oldalon. A zenéért pedig csupán azzal fizetnek, hogy az épp hallgatott dalok listája megjelenik a Facebookon. A zenés szolgáltatás korábbi felhasználói azonban tiltakoznak az új rendszer ellen.
A Facebook Music legnagyobb hibája, hogy azokat a zenéket is megjegyzi, amelyekbe épp csak belehallgattunk. Ha egyszer lekattintottuk a lejátszás gombot, akkor a hírfolyam mellett található tickerben és a Music profilunkban megjelenik a dal. Az így összegyűjtött adatok jóval kevésbé pontosak, mint a félig vagy egészen meghallgatott dalokról szóló statisztikák, így kevesebbet mondanank el a felhasználó ízléséről.
A Spotify jelenleg csak maroknyi országban érhető el. Az Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyságban és a balti államokban hallgathatnak róla zenét a felhasználók. Reménykedhetünk azonban abban, hogy a facebookos partnerség a szolgáltatási terület bővülését is magával hozza.