A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Milyen mobilt vegyünk 60 ezer forint alatt?

használt telefon mobil keresés
Rengeteg telefon van már piacon, nehéz választani közülük
Vágólapra másolva!
Aki az iskolakezdési hajrában még gyorsan venne a gyereknek mobilt, annak próbálunk segíteni. Felső határnak a 60 ezer forintot húztuk meg, de nemcsak az új, a használt telefonok között is kutakodtunk, hogy mik számítanak a legjobb vételnek. 
Vágólapra másolva!

Tavalyi csúcsmodellek is szóba jöhetnek

Felvetődik viszont a kérdés, hogy mi van akkor, ha megbarátkozunk a használt telefonok gondolatával, vagyis másod- vagy esetleg már harmadkézből vásároljuk meg jövőbeli kedvencünket. Nyilván ezekkel a termékekkel nagyon kell vigyázni, sok a csalás, a hamisítvány, és nem egyszer kapjuk a jótállásra válaszként, hogy persze, IMEI szám alapján működik, nem kell hozzá semmilyen papír vagy dokumentum.

Igen, van olyan gyártó, ahol tényleg így működik (Apple, OnePlus), de általában véve ez még mindig nem igaz, sőt, egyes cégek vállalják ugyan az európai eszközök javítását (LG), ám csak akkor,

ha van hozzá számla, amivel igazolható a telefon eredete.

Ha viszont biztosak vagyunk abban, hogy jó helyről származik a kinézett szerkezet, akkor máris sokkal jobb lehetőségek kínálkoznak, mint ha csak a friss és ropogós modellek közül választhatunk.

A használt készülékeknél inkább a 60 ezeres határérték körül keresgéltünk, mert így lehet igazán szemléltetni, mivel jelent többet, ha nem vágyunk feltétlenül újonnan vásárolt telefonra.

Na, nézzük a felhozatalt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!