A csúcskategóriás videokártyát vásárolni kívánók örömére már nem kell sokat várni a nemrég bejelentett, Turing architektúrát használó NVIDIA GeForce RTX modellek elérhetővé válására. A GeForce RTX 2080 és 2080 Ti szeptember 20-án kerülnek piacra, az RTX 2070 pedig várhatóan a karácsonyi szezonra futhat be.
Persze a játékosok többsége nem igazán képes 500 / 700 / 1000 dollárt kifizetni egy videokártyáért, őket nyilván az NVIDIA bejelentés előtt álló, olcsóbb modelljei érdeklik.
Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy idén nem kell számítani a leleplezésükre.
A Seeking Alphának adott interjújában Colette Kress, a cég pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a következő időszakban az előző generációs Pascal, továbbá a következő generációs Turing kártyákat is forgalmazni fogja a cég.
Ez nem meglepő annak fényében, hogy a GeForce GTX 1050 és GTX 1060 kártyákból világszerte óriási, ráadásul a magas áruk miatt nehezen eladható készletek állnak a raktárakban.
Ami ennél is érdekesebb, hogy Kress az új generációs kártyák kiadásával kapcsolatos egyik mondata szerint az NVIDIA „elsőként a ray tracinges kártyákkal" kezdi meg az új generációs termékek bevezetését.
Ez elég erős utalás arra, hogy a középkategóriás termékek nem fogják támogatni az említett technológiát.
Kress szavai több korábbi pletykával is egybevágnak. Ezek szerint az NVIDIA kizárólag a ray tracingre képes kártyák esetében fogja használni a GeForce RTX márkanevet, hiszen ebből tudhatják a fogyasztók, hogy a termékek támogatják a valós idejű sugárkövetést.
Az olcsóbb kártyák esetben marad a GeForce GTX név.
Emellett a GeForce RTX modellek bejelentése óta megy a spekuláció, hogy az NVIDIA egyáltalán képes volna-e támogatni a sugárkövetést az olcsóbb kártyákban. A konszenzus szerint ez nem valószínű, hiszen a cég szinte biztosan nem lenne képes elég koprocesszort elérhetővé tenni bennük a ray tracing működéséhez.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!