A walkie-talkie, mint tradíció? Honnan hová fejlődtek ezek az eszközök?

Vágólapra másolva!
Talán joggal kérdezed, hogy van-e egyáltalán olyan, aki az okostelefonok korában még adó-vevőt használ, hiszen adja magát, hogy mindenki a zsebében lapuló mobillal telefonál. Azonban az adó-vevőket még ma is számos helyen bevetik például az építőiparban, a katonaságnál, rendezvényszervező cégeknél, szabadtéri sportoknál, vagy magánhasználatra, esetleg rádióamatőr célokra.
Vágólapra másolva!
Forrás: freepik

Számtalan típus közül választhatunk a célunknak megfelelően. A hobbi és a hivatásos berendezések pedig nem csupán annyiban különböznek, hogy utóbbi tartós, de abban is, hogy míg a hivatásos adó-vevők engedélykötelesek, addig a hobbi célokra használt walkie-talkie-k engedély nélkül használhatók.

Walkie-talkie-val szabadon bárhol

A walkie-talkie napjainkban is kifejezetten népszerű például a síelők, horgászok, motorosok, vízi sportot kedvelők, vagy az outdoor szerelmeseinek körében. Ennek oka igazán egyszerű: engedély nélkül használható, ugyanis a PMR446-os sávon működik, amely egy ingyenes frekvencia, azaz bárhol, még akár külföldön is ingyen használható.

Ezzel szemben a profi – vagy hivatásos - rádiók engedélykötelesek. Magyarországon a Nemzeti Média – és Hírközlési Hatóság adja ki a frekvencia engedélyeket a profi rádiókra. A kérelmező – aki megkapja az adott frekvenciára a használati engedélyt - frekvencia használati díjat köteles fizetni a Hatóság felé. Lehetőség van közös használatú frekvenciára, illetve kizárólagos frekvencia használatra is. A kettő közötti különbség az árban és a technikai feltételekben mutatkozik meg.

Egy kis walkie-talkie történelem

Mint oly sok minden, a walkie-talkie feltalálása is a háborúkhoz köthető. Ugyanis az első walkie-talkie a háton hordható Motorola SCR-300 készülék volt, melyet 1940-ben fejlesztett ki a Galvin Manufacturing Company. A cégnél tevékenykedő mérnökcsapat egy olyan készüléket akart létrehozni, amely frekvenciamodulációval működik. Ugyancsak a II. világháború alatt fejlesztették ki a Motorola SCR536 handie-talkie készüléket, mely már valóban kézben hordozható, ugyanakkor kisebb teljesítményű volt. Tehát eredetileg csak a háton hordható készülék volt a walkie-talkie, azonban napjainkra a kettő már teljesen összemosódott.

Hogyan működik a walkie-talkie?

A walkie-talkie működése egyáltalán nem bonyolult.

Egyetlen gombbal kapcsoljuk be – a legtöbb esetben ez egy tekerhető gomb a készülék tetején, amivel a hangerő is szabályozható – és már működik is a készülék. A hobbi célokra használható walkie-talkiek a Personal Mobile Radio szabvány szerint működnek. Ez egy szabadidős, hobbi-rádiózási célokra létrehozott szabvány a 446-447 MHz közötti frekvenciasávban. Ezt a sávot egész Európában erre a célra tartják fent.

A walkie-talkie készülékeken általában 8 főcsatorna van, amelyek mindegyikéhez 121 alcsatorna tartozik. Fontos, hogy csak abban az esetben tudunk kommunikálni egymással, ha mindkét készülék ugyanazon a csatornán van. Ahhoz, hogy beszélni tudjunk, meg kell nyomnunk a push-to-talk gombot (PTT gomb). Ha megnyomjuk a PTT gombot, és elkezdünk beszélni, akkor tudunk kommunikálni a walkie-talkien keresztül. Fontos, hogy aki beszél, annak folyamatosan nyomva kell tartania a PTT gombot, amíg beszél, mert a másik fél csak így fogja hallani.

A két fél között egyidejű beszéd nem lehetséges, azaz csak az tud beszélni, aki megnyomja a PTT gombot. Ha esetleg véletlenül egyszerre nyomják meg, akkor nem hallják egymást. Viszont, ha többen használják ugyanazt a csatornát, akkor lehet úgy használni, hogy ugyanazon a csatornán mindenki hallja, amit a beszélő mond. A készülékek hatótávolsága kb. 4-5 km optimális körülmények között. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy ha sok ház vagy épület van a két készülék között, akkor ez a hatótávolság nagyjából a felére csökken.

Kik és mire használják manapság a walkie-talkie-t?

Az adóvevőt előszeretettel használják síelők, horgászok, motorosok, vízi sportot kedvelők, vagy az outdoor szerelmesei, hiszen olyan helyeken is kiválóan működik, ahol a mobil nem tud, mert nincs térerő. Ugyancsak szívesen vásárolják kisgyermekes családok is mobil helyett a gyerekeknek.

Ugyanakkor nem csupán hobbi célokra használható, éppen ezért gyakran előfordul építkezéseken, útépítések alkalmával, rendezvényszervező cégeknél, valamint biztonsági őröknél is. A cégek egész egyszerűen azért használják inkább a walkie-talkiet mobil helyett, mert egyszerűbb a használata. Gondoljunk csak arra, amikor például a munkáson kesztyű van, és a mobilt szinte lehetetlen úgy kezelni, addig a walkie-talkien csak egyetlen gombot kell megnyomni, és már beszélhetünk is.

Rövid összefoglalónkból is egyértelműen kitűnik, hogy a walkie-talkie számtalan lehetőséget biztosít, ezért szívesen használják ma is az emberek, ugyanis egyszerű és ingyenes megoldást nyújt azokban a helyzetekben, ahol egy okostelefon nem tud működni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!