A színész otthagyja sorozatát
Hogy magyar példát is említsünk, legutóbb a Barátok közt Noémija, vagyis Csifó Dorina döntött úgy, hogy otthagyja sorozatát, mivel inkább színpadi karrierről álmodik. Az alkotók nem írták ki a sorozatból (mint mondjuk korábban filmbeli szerelme, Tóni karakterét), hisz ahogy a műsor producere, Kalamár Tamás fogalmazott, "dramaturgiailag nagyon fontos, hogy a Noémi-karakter megmaradjon". Az utódot, a tervek szerint egy jövő év elején kezdődő, többfordulós tehetségkutató versenyen választják ki az alkotók.
A Barátok közt-ben egyébként nem ismeretlen a színészcsere: négy éve a Tildát játszó Erdélyi Tímea helyére érkezett a több mint 700 jelentkező közül kiválasztott Szabó Erika. Erdélyi távozásának oka egyébként szintén az volt, hogy színészi babérokra vágyott - azóta láthattuk őt többek között a Pál utcai fiúk egyik adaptációjában vagy a Tropicarium társulat Szeretem a feleségem című darabjában. 2004-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de azóta inkább csak Csányi Sándor barátnőjeként hallhattunk róla.
Elégedetlenek az alkotók?
Nem olyan rég történt egy másik színészcsere is a Barátok közt-ben, bár ennek oka teljesen más volt, mint a fenti esetekben: a produkció ugyanis mindössze két és fél hónap után bontotta fel a szerződést Magda Szilviával, aki egy ideig Claudia unokáját, Illés Vandát alakította a sorozatban. Valószínű, hogy az alkotók nem voltak megelégedve a lány szereplésével, de Kalamár Tamás itt is dramaturgiai okokra hivatkozott, így az eredetileg igen vadóc lány szerepét az alkatilag is szolidabb, finomabb Kardos Eszter vette át.