Betegség és halál
Betegség, illetve haláleset miatt annak idején a szappanoperák "mintapéldányának" tekinthető Dallas-ban is akadt példa színészcserére, de az alkotók mindkét esetben a nézők ellenállásába ütköztek. Az Ellie-t játszó Barbara Bel Geddes 1984-ben, súlyos betegsége miatt kényszerült a sorozat elhagyására. A Jockeyt alakító Larry Hagman először saját édesanyját, Mary Martint javasolta a szerepre, a producerek azonban inkább a jóval ismertebb Donna Reed mellett döntöttek, aki 1954-ben megkapta az Oscar-díjat a Most és mindörökké mellékszerepéért, de láthattuk őt például Az élet csodaszép-ben is.
A nézők korábbi sikerei ellenére sem kedvelték őt meg Ellie szerepében, így amikor Bel Geddes felgyógyult a betegségéből, a készítők habozás nélkül visszavették a stábba. Reedet ekkor (24 epizód után) egyszerűen kirúgták: a színésznő perrel fenyegetőzött, de aztán egy nagyobb összeggel "elhallgattatták". Bel Geddes innentől kezdve a sorozat utolsó epizódjáig alakította a Ewing család nagyasszonyát.
A rajongói reakciók hasonlók voltak, amikor Jim Davis 1981-ben bekövetkezett halálakor az alkotók egy másik színészt szerettek volna megnyerni Jock szerepére. Amikor Davis meghalt, a forgatókönyvírók egy ügyes fordulattal kiiktatták az általa játszott karaktert a sorozatból: Jock az Amazonas tájékán eltűnt, majd egy idő múlva hivatalosan is halottnak nyilvánították.
Később azonban a Southfork Ranchen megjelent egy bizonyos Wes Parmelee, aki azt állította magáról, hogy ő Jock Ewing - végül kiderült, hogy nem mond igazat, a rajongók ugyanis nem "tűrtek meg" mást Jock szerepében. Az ily módon "kiutált" színész egyébként Steve Forrest volt, akit a Dallas mellett olyan sorozatokban láthattunk, mint az L. A. Law vagy a Knight Rider folytatása, a Team Knight Rider.