Színészcsere karakterrel együtt
Ha már a Knight Rider-nél tartunk, itt is volt egy személycsere a második évadban - igaz, itt a karakter is megváltozott, de a nézők ugyanúgy ódzkodtak a változástól, mint a Dallas esetében. A sorozat szuperkocsijának, KITT-nek fő technikusa, Bonnie Barstow ugyanis egy időre otthagyta az alapítványt, helyébe April Curtis lépett.
Más volt a karakter, ennek megfelelően másik színésznő is játszotta (Patricia McPherson helyett Rebecca Holden), a sorozatban betöltött szerep viszont ugyanaz maradt, így a nézők is könnyen azonosították a két figurát, és hiányolták is egyiket a másik helyett. April minden akció előtt és után átnézte KITT-et, a társasági eseményeken pedig kísérte Michaelt vagy Devont, ugyanúgy, mint Bonnie - az egyetlen különbség talán csak a KITT vizsgálatához használt, varázspálcának gúnyolt diagnosztikai eszköz volt, melyet April vezetett be a történetben.
Hasonló történt a Fraser és a farkas című sorozatban is, amely egy Chicagóba vetődött kanadai hegyirendőr és társa, egy félig farkas, félig kutya kalandjait mesélte el. A produkciót alig két évad után meg akarta szüntetni a CBS, de külföldi tévécsatornák (többek között a BBC) a későbbi kedvezményes megvásárlás reményében beszálltak a további megvalósításba.
A gond csak az volt, hogy a Fraser nagyvárosi párját, a kemény utcai rendőr Ray Vecchiót alakító David Marcianóval a bérezést illetően nem tudtak megegyezni az új befektetők - így nem maradt más megoldás, mint hogy helyettesítsék a karaktert és a színészt. Fraser nagyvárosi társát, a kemény utcai rendőrt ettől fogva Stanley Kowolskinak hívták, és Callum Keith Rennie játszotta, aki a Fraser és a farkas után olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Battlestar Galactica, a Smallville, az L Word vagy A férfi fán terem.