Az újabb hajcihő azzal kezdődött, hogy Horváth Gréta kitett egy képet, amelyen nagy harmóniában együtt nézi párjával, a Liu-fivérekkel és Janicsák Vecáékkal az Ázsia Expresszt. Ez a három páros tehát hónapok óta ápolja a barátságot, vagy ha nem is nagy barátok, legalább összejönnek egy-egy alkalomra. Nem is lett volna baj, ha Gáspár Evelin epésen oda nem kommentel, hogy „kösz a meghívást!"
Erre – kissé feleslegesen – Meggyes Dávid, aki szintén a műsor szereplője, magyarázkodni kezdett, hogy nem csak Gáspárék, a Kandász-Demcsák páros sem kapott meghívást a közös kis tévézésre. (A fotót elnézve Hódi Pameláék sem). Itt a kép, azóta a kommentfolyam le lett tiltva:
A Borsnak Evelin nyilatkozott, elég sértetten. „Nálunk, cigányoknál úgy szokás, hogy vagy meghívjuk az egész bagázst, vagy senkit sem. Azt pedig biztosan nem teszem közzé az interneten, hogy ott a társaság fele. Mi, ha valakit meghívunk, odatesszük elé még azt is, ami nincs,
nem egy kis csoffadt nachosszal várjuk a vendéget. Szégyen.
Ahogy az is, hogy valaki úgy lesz ismert, hogy az Éjjel-Nappal Budapestben mutogatta magát, mint Gréti... Ábelről nem változott a korábbi véleményem: a papucs mindig papucs marad" – szólt be villámgyorsan pár embernek.
A lap elérte Meggyes Dávidot, Gréti párját is, aki szerint Evelin feltűnési viszketegségben szenved: „Gáspár-show.
De van egy szint, ami alá mi nem süllyedünk.
Négy hónapja vége a forgatásnak, a csapatból többen a barátaink lettek, de Gáspár Evelin nem tartozik közéjük. Pont elég időt töltöttünk vele Ázsiában, és egy perccel sem akarunk többet!"