Tavaly mentek szét a második férjével, Justin Theroux-val, és először igencsak megviselte, hogy ez a házassága sem működött, mára azonban ismét magára talált. Egy jó ismerőse nemrég mesélte, hogy a színésznő férfi nélkül is elégedett az életével, a munka és a barátnők kitöltik minden idejét. Februárban ugyan jó pár rajongó megörülhetett annak, hogy Aniston 50. születésnapján az első férje, Brad Pitt is tiszteletét tette, de hamar tisztázták, hogy csak barátok.
A 61 éves színésznő tavaly úgy nyilatkozott, hogy különösebben nem hiányzik egy férfi az életéből: egyedülálló szülőként gondol magára, és azt tartja a legfontosabb feladatának, hogy gondoskodjon a gyerekeiről. Három fia van egyébként, akik közül a legidősebb 19 éves, de ő is még otthon lakik az anyjával – aki pedig kimondottan élvezi, hogy 25 éve ugyanabban a házban él, és ma is úgy ébred, hogy tudja, a fiai ott vannak valahol a közelben.
Három férjet is elfogyasztott, Freddy Moore után Bruce Willishez, majd Ashton Kutcherhez ment hozzá, de vele is elváltak 2013-ban. Idei önéletrajzi könyvében, az Inside Out-ban megerőszakolásáról, alkohol- és drogproblémáiról is őszintén írt, és az írás terápia is lehetett a számára, hisz szeptemberben már úgy nyilatkozott, hogy épp a saját magával való kapcsolatán dolgozik, ezért nem fér bele a randizás. Hét kutyája van egyébként, azokkal is akad elég tennivaló.
A Baywatch bombázója csalódott a férfiakban, miután Tommy Lee-vel tönkrement a házassága, legutóbbi barátjával, Adil Rami focistával pedig idén júniusban szakítottak. Anderson akkor keserű hangú bejegyzést tett közzé az Instagramon, azt írta, hogy az utóbbi két éve hazugság volt: a férfi megcsalta, maga volt a szörnyeteg, holott előtte ő nevezte így a feleségüket megcsaló játékostársait.
Lapozzon, a fele még hátravan, a következő oldalon is bemutatunk négy egyedülálló nőt!