Ördög Nórától Vajna Tímeáig - krokodillal, szarvassal és Kevinnel is karácsonyoztak a sztárok - képek

Ördög Nóra, Nánási Pál
Vágólapra másolva!
Idén is szorgosan töltöttek fel magukról képeket és videókat a hazai sztárok és celebek, nézzük, ki merre járt, mit evett, milyen ruhában és kivel! 
Vágólapra másolva!

A TV2 műsorvezetője, Ördög Nóra elvonult a családjával egy wellnesshotelbe. Mint írta, minden karácsony előtti dolgot lerendeztek december 20-ig, és onnantól már csak egymásra és az ünnepre koncentrálnak. "Előtte minden évben még 24-én is rohantunk, mint az őrültek, szóval óriási volt a kontraszt. Azóta tudatosan így tervezünk. Ma már hazatérünk, és lesz még egy utolsó bevásárló kör is, de összehasonlíthatatlanul kevesebb az idegeskedés" - írta a képe mellé.

Nem maradtak azonban adósak a jellegzetes karácsonyi fotóval sem, mert a közös oldalukra felkerült egy olyan kép is, ahol Ördög Nóra férjével, Nánási Pállal és a gyerekekkel látható.

https://www.instagram.com/nanasiekhivatalos/?hl=hu

Till Attila megmutatta, amint egy hatalmas fával birkózik, majd posztolt képet arról, hogyan tesz fel egy díszt - de ehhez a mutatványhoz már létra is kellett.

"Ha rád süt majd a nap, az is én leszek / s ha fázol akkor majd én melegítelek / Ha sírni fogsz, érted mindent megteszek / az esővel küldöm el a könnyeimet, könnyeimet" -énekelte Insta-sztoriban Pápai Joci a Hanna című dalát.

https://www.instagram.com/papaijoci/?hl=hu

Dobó Kata csinos piros ruhában bukkant fel a közösségi oldalán. Insta-sztoriban pedig megmutatta, hogy nézett ki idén a karácsonyfája.

https://www.instagram.com/katadobo/?hl=hu

Wolf Kati is mutatott képet. "Ezennel befejeztük az idei adventi akusztikus kiskoncerteket, köszönöm, hogy jöttetek! Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy idén sokat dolgozhattam, dolgozhatok, mindig is imádtam ezt csinálni, de így a Covid kapcsán, ha lehet, még nagyobb becsben tartom a munkám, a zenélést, éneklést" - írta.

Tolvai Reni sem kopott melegítőben ünnepelt:

A 2014-es Miss Balaton, Király Lili megmutatta a fáját, de vicceset is posztolt utána.

A Farm VIP-ban látott Erdélyi Mónika lányával közös fotót posztolt, az Insta-sztoriból pedig kiderült, hogy megnézték a Reszkessetek, betörők!-et.

Instagram

Király Linda ezzel a képpel kívánt kellemes ünnepeket:

Rúzsa Magdi még szeptemberben jelentette be, hogy hármas ikrekkel terhes, és bár sokáig aktív volt, egy ideje már nem vállal fellépéseket. Egy fotón mutatta meg, hogy mennyit nőtt a hasa, korábban pedig elárulta, hogy a karácsonyt biztosan a kórházban tölti. "Sajnos az egészen biztos, hogy a karácsonyt már nem itthon töltöm, de azt gondolom, karácsonyt az ember mindenhova varázsolhat, hiszen ez arról szól, kik vannak melletted, és hogy mi van a lelkedben" - mondta az énekesnő.

A cikknek nincs vége, lapozzon, vannak még izgalmas, érdekes képek!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!