A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Nem tudja felfogni Körtvélyessy Zsolt, hogy koronavírusban meghalt a felesége

Megtörten nyilatkozott Körtvélyessy elhunyt feleségéről: "Ő volt a mindenem"  - Videó Zsolt
Vágólapra másolva!
Az unokája tartja a lelket Körtvélyessy Zsoltban a felesége halála után.
Vágólapra másolva!

"Mélyen hívő emberként tudom, hogy Judit nem lehet máshol, csakis a mennyországban, de ma sem tudom felfogni, hogy elragadta tőlem a koronavírus. Nagyon odafigyelt az egészségére, sportolt, ő inspirált engem is a mozgásra. Balerinaként kezdte, majd artista lett, később színész. Egyszerűen hihetetlen, s nem tudom magamban helyretenni, hogy pont ő" - mesélte Körtvélyessy Zsolt a Borsnak.

Forrás: TV2

A színész azt is elárulta, hogy érintetlen a ház, minden úgy van, ahogy azt a felesége hagyta. Ráadásul a közös ágyukban alszik, a szobában Judit urnája megnyugvást ad neki. Békére azonban öt hónapos kisunokájában talál. "Imádok Lilivel lenni, ő egy igazi angyal. Kéthetente a lányoméknál vagyok, és minden percet kihasználok az unokámmal. Lilike egy csoda, akiben sokszor látom a nejemet. Gyönyörű, tiszta szívű kislány" - tette hozzá.

A 79 éves színész azt is elmondta, hogy bár családja és a színpad élteti, egy része Judittal halt, hiszen valami lezárult az életében. Elmondása szerint nem tudna új életet kezdeni egy másik nő oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!