Fásy Ádám a napokban ünnepelte a 70. születésnapját, foglalkoztatja a gondolat, milyen gyorsan elszalad az élet. Tavalyi infarktusa után pedig mindent újragondolt, és a változás mellett döntött: életmódot váltott.
Minden normális embernek eszébe jut az elmúlás. Pláne nekem, akit már megérintett a halál szele, amikor szívinfarktust kaptam.
Akkor nem lehetett tudni, hogy teljesen felépülök-e belőle. Szerencsére a gyors beavatkozásnak és családomnak, a rengeteg szeretetnek köszönhetően sikerült meggyógyulnom" - kezdte a Borsnak.
"Nekem is megfordult a fejemben, hogy ma még igen, de lehet holnap, már nem vagyok többé. Ebből a gondolatból kifolyólag nagyon fontos, hogy tartalmas életet éljek, lehetőleg idegességmentesen, szeretetben, boldogságban. Erre törekszem, mert szeretem az életet! Ebben a feleségem, Marika van a legnagyobb segítségemre, hogy a fáradt gondolatokat elhessegesse a fejem fölül. Az akkori ijedtség ellenére ma már teljesen rendben vagyok, jól érzem magam" - árulta el.