A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Súlyos baleset miatt azonnal kórházba vitték Angelina Jolie és Brad Pitt fiát

75th Annual Golden Globe Awards - Arrivals
Angelina Jolie és Pax Jolie-Pitt
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A 20 éves Pax Jolie-Pitt hétfőn, Los Angelesben szenvedett balesetet.
Vágólapra másolva!

Az F1 egyik producere egyébként a hétszeres világbajnok autóversenyző, Lewis Hamilton, aki szerepet is kapott a filmben Javier Bardemmel, Tobias Menziesszel, Simone Ashley-vel és másokkal együtt – elképzelhető tehát, hogy őket is el lehet csípni Magyarországon.

Brad Pitt nem először jár nálunk

Brad Pitt 2010-ben hónapokra Budapestre költözött a családjával, miután az akkori felesége, Angelina Jolie itt forgatta a délszláv háborúról szóló filmjét, A vér és méz földjét. Akkor a Rózsák terét is teljesen feldúlták, de egyébként a II. kerületben béreltek egy villát, amelybe csak helikopterrel lehetett belátni.

Brad Pitt aztán a következő évben is itt forgatta zombis posztapokaliptikus filmjét, a Z világháborút, többek között a kőbányai konzervgyárban is megfordult – bár a végső verzióból jóformán az összes budapesti jelenetet kivágták.

A Z világháború forgatása során a stábot némi kellemetlenség is érte Magyarországon: már az érkezéskor, a repülőtér közelében meglepte őket a TEK, egy vecsési raktárban lefoglalt ugyanis egy nagyobb fegyverszállítmányt – amelynek darabjairól csak később derült ki, hogy a filmhez hozták kellékekként

Brad Pittnek egyébként magánéleti problémája is akadt már Budapesten, még kezdő színészként, 1989-ben ugyanis pont a magyar fővárosban szakított vele az akkori párja, Jill Schoelen. Pitt visszaemlékezése szerint a színésznő csak azért hívta Magyarországra, hogy kidobja – ami után a későbbi világsztár az éjszakát egy padon töltötte egy angolul nem beszélő hajléktalan társaságában, mivel a repülőjegyen kívül másra már nem volt pénze.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!