Brad Pitt a fiának is üzent a súlyos balesete után

Brad Pitt
Brad Pitt
Fotó: AFP/Christophe Archambault
Vágólapra másolva!
A színész fia, Pax Jolie-Pitt a napokban szenvedett súlyos balesetet, ugyanis sisak nélkül biciklizett, majd egy autóval ütközött. Brad Pitt nem sokkal a történtek után különös dolgot tett, amivel fiának is üzenni akart.
Vágólapra másolva!

Brad Pitt imádja az extrém és egyben veszélyes sportokat. A színész nemrég Izlandra látogatott, ahol fia, Pax súlyos balesete után különleges dolgot tett, amit lesifotósok kamerái is rögzítettek.

A színész egy motoros társasággal együtt vett részt a kalandban. Brad Pitt fiával ellentétben mindig ügyel rá, hogy biztonságosan közlekedjen, ezért egy fekete símaszkkal takarta el az arcát a meleg miatt – északon ugyan nyár van, de közel sem olyan forróság, mint amilyen hazánkban van –, majd bukósisakot is húzott. Az egyelőre még nem világos, hogy a motorosokból álló társaságnak mi az úti célja, az biztos, hogy Brad Pitt minden alkalmat megragad arra, hogy lazítson, hiszen stresszes időszakon van túl.

image

Közeli barátai elmesélték, hogy a sztárt nagyon megviselte az, ami a fiával történt, és aggódott azért, hogy az épségben felépüljön - osztotta meg a TMZ

Brad Pitt és Angelina Jolie fia súlyosan megsérült

Nagy szerencsével élte túl a csúnya balesetét Pax Jolie-Pitt, aki elektromos biciklivel ütközött, de olyan erővel, hogy hogy az elsőként odasiető emberek azt hitték, hogy a helyszínen meghalt - ugyanis mozdulatlanul, öntudatlan állapotban feküdt és akkor tér csak magához, amikor odaértek a mentők.

Kiderült, hogy Los Angeles belvárosában biciklizett, amikor egy piros lámpánál egy épp megálló autó hátuljába hajtott. Úgy tudni, hogy a sofőr kiszállt a járműből, hogy megnézze a férfit, mielőtt a rendőrséget és a mentőket a helyszínre hívták.

Brad Pitt Magyarországon járt

Brad Pitt részben Magyarországon forgatja Forma-1-es filmjét, a korábban Apex, újabban F1 címen ismert produkciót, amelyben egy fiktív istálló autóversenyzőjét alakítja, a szerepe kedvéért valódi versenyautót vezet.

Sok jelenetét a magyar versenypályán, a Hungaroringen fogják felvenni – a sztár azonban sajtóinformációk szerint egy budapesti luxusszállodában lakik, naponta fog kiutazni Mogyoródra.

Az eredeti tervek szerint Brad Pitt már tavaly megjelent volna a magyar nagydíjon, az F1-hez ugyanis a Forma-1 minden állomásán vettek volna fel jeleneteket – a hollywoodi írók és színészek elhúzódó sztrájkja miatt azonban a tervezettnél hamarabb felfüggesztették a forgatást, a világsztár a silverstone-i futam után hazautazott.

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!