Matthew Perry utolsó hete

Matthew Perry
Matthew Perry
Vágólapra másolva!
A sztár volt barátnője szerint sok minden nem stimmel a sztoriban. Ami biztosnak tűnik, hogy Matthew Perry magányosan halt meg, asszisztense se volt vele.
Vágólapra másolva!

Matthew Perry volt élettársa és egykori asszisztense, Kayti Edwards a Jóbarátok sztárjának utolsó napjairól beszélt. Perrynek állítólag élete utolsó hetében legalább 21 alkalommal adtak be drogot – írta a Mirror.

Matthew Perry
Matthew Perry
Fotó: Getty Images via AFP

A 47 éves Kayti Edwards szerint Perry félt a tűtől, a tetoválásokat sem szerette, viszont lelki problémáit különféle szerekkel próbálta megoldani, de legalábbis enyhíteni. „Gyakran láttam őt nagyon betépve és sokféle drogot használva. Mindig nagyon megijedtem, és azt mondtam neki, hogy abba kell hagynia az összes cucc keverését, mert meg fog halni. De ő azt mondta, hogy csak akkor halsz meg, ha tűket használsz... és ő soha nem tenne ilyet” – emlékezett.

A nő 2011-ben a színész asszisztenseként dolgozott, de korábban több is volt köztük, a Jóbarátok sztárjával 2006-ban együtt jártak. Egészen a férfi 54 éves korában, 2023 októberében bekövetkezett haláláig barátok maradtak.

Edwards szerint Perry halálának körülményei nagyon gyanúsak. 

Már azt sem értette, hogyan történhetett meg az, hogy a férfi asszisztense adott neki ketamint, úgy, hogy semmiféle orvosi képzettsége nincs. Szerinte az is komoly kérdéseket vet fel, hogy miért nem találtak kábítószert vagy annak használatára utaló nyomokat a helyszínen, amikor nyilvánvaló, hogy Perry élt ezekkel a szerekkel.

„Ha nagy adagot adott volna neki, akkor a házban lennének tűk és ketaminra utaló nyomok. Hová tűnt mindez? Miért lőtte be az asszisztens az összes drogot, miért ment el? Én mindig Matthew-val maradtam, ha drogozott, mert nem akartam, hogy túladagolja magát, vagy bármi történjen. Hívhattam a 911-et. De miért nem volt ott vele az asszisztense?” - háborgott Perry volt partnere.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!