Deutsch Tamás Magyar Péter miatt írt levelet Manfred Webernek

Vágólapra másolva!
A politikus a Facebook-oldalán szerdán este megosztott levélben a Patrióták magyar delegációjának vezetőjeként arról tájékoztatta Manfred Webert, hogy Magyarország legfőbb ügyésze a napokban indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő, a Tisza Párt elnöke (EPP) mentelmi jogának felfüggesztésére, lopás bűncselekménye miatt.
Vágólapra másolva!

Ismertette, 

az ügyben folyó nyomozás során felderített, illetve az eddig napvilágra került információk alapján, Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban ittas állapotban egy budapesti szórakozóhelyen mulatott, megbotránkoztatóan viselkedett, amiért a szórakozóhely biztonsági őrei fojtófogással voltak kénytelenek kivezetni. A szórakozóhelyen mások mellett a büntetőügy sértettje is a mobiltelefonjával videóra vette a képviselőt. Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a sértett felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyről kivezették, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette. Az Ügyészség szerint ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas.

Hozzátette, az ügyészségi indítványra reagálva Magyar Péter bejelentette, hogy nem mond le mentelmi jogáról, így annak felfüggesztéséről az Európai Parlamentnek kell döntenie.

Magyar Péter a felelősségre vonás elkerülése érdekében láthatóan mindent elkövet, hogy diszkóbotrányát, az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti eljárást politikai üldözésnek állítsa be. A mentelmi jog azonban nem arra szolgál, hogy az európai parlamenti képviselők a törvények fölé helyezhessék magukat, és visszaélve helyzetükkel a köztörvényes bűncselekmények miatti felelősségre vonást elkerülhessék

 - írta Deutsch Tamás.

Mindezekre tekintettel tisztelettel kérem, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjeként haladéktalanul tegye nyilvánossá, nem nyújtanak segítő kezet a mentelmi jog visszaélésszerű használatához, nem lesznek a felelősségre vonás elkerülésében Magyar Péter cinkosai. A törvények mindenkire vonatkoznak, még Magyar Péterre is

 - fogalmazott a politikus.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!