Kísértés: ezt üzente Linda Gergőnek, miután a férfi szinte azonnal megcsalta

Vágólapra másolva!
Mivel kapcsolatuk véget ért, Lindának el kellett hagynia A Kísértés szigetét. Most a közösségi oldalán üzent.
Vágólapra másolva!

A Kísértés legutóbbi részében Linda elmondta, hogy már nem bízik a hűtlenkedő barátjában, Gergőben, ezért szakítani akar vele. "Abban a pillanatban, ahogy a kapcsolat véget ért, a játék számotokra lezárult. Linda, köszönöm, hogy itt voltál velünk, mi már nem találkozunk többet itt, a tábortűz-ceremónián. Kérlek, hagyd el A Kísértés szigetét" - közölte vele Kasza. 

A nő távoztával elmondta, hogy a lelke fáj, de erős, és feláll majd ebből a helyzetből. Nem bánta meg, hogy a realitybe ment a férfival, mert itt hamar választ kapott a kételyekre: mégsem ő az igazi, lehet továbblépni. Most a közösségi oldalán is üzent.

Végleg el kellett hagynom A kísértés szigetét! Ott voltam, saját bőrömön tapasztaltam minden örömét és nehézségét!

 Csodálatos embereket ismerhettem meg, akikkel a Lány villában együtt éltünk, de hiába is lesz a pohár félig tele, olykor máshogy értékeltem bizonyos dolgokat én is odabent. Nem könnyű, sőt valóban nagy igazság az, hogy “A párok próbája” egyben egy óriási pszichológiai utazás is és nagy találkozás volt önmagammal.

 Bár a kapcsolatunk nagyon rövid időt állt ki, semmi rosszat nem kívánok Gergőnek, mert sok szép emlékünk megmarad, de egész egyszerűen nem egymás mellett van a helyünk. Hálás vagyok minden egyes percért, mert olyan természeti csodákat is láthattam, amelyekre eddig nem volt lehetőségem! 

Nagy tanulság, hogy míg a műsor előtt nap, mint nap próbáltam felkészülni fizikailag, a lelkemről megfeledkeztem. Most semmi más dolgom nincs, mint lelkileg erősödni és egy még erősebb Lindát formálni magamból!" - írta.

"Ezúton is köszönöm az egész stáb odaadó munkáját és a TV2-nek ezt a lehetőséget! Egy biztos: végig fogom izgulni a műsort Brigiért, Dorináért és Ingéért, mert együtt kezdtük és ők is mindig fogták a kezem a nehéz percekben!" - tette hozzá.

Ő A Kísértés egyik csábítója 

Gergő a  22 éves Cynthiával csalta meg a barátnőjét, aki a saját elmondása szerint olyan férfira vágyik, aki szinte isteníti őt. A legfontosabb számára a férfiakban, hogy minden figyelmüket neki szenteljék és a megszállottjai legyenek - ezt még a Kísértés forgatása előtt mondta. 

A TV2 legújabb, szexi sztárja nagyon gyorsan elcsavarta Gergő fejét a műsorban, aki ezzel meg is csalta a barátnőjét. Itt talál a fiatal lányról szexi képeket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!